Gyakori jelenség napjainkban, hogy a felnőtt gyerek otthon ragad, nem akaródzik elköltözni, saját önálló életet élni. Ha van is munkája, lehet, hogy hagyja magát kiszolgálni a szülei által. Így kényelmesen éli az életét. Úgy tűnik, esze ágában sincs elköltözni egy saját fenntartású otthonba.

A rosszabb verzió, amikor még munkája sincs, és teljes mértékig a szülők támogatására van utalva. Az ilyen fiatalok felett könnyen törünk pálcát, és egy erőteljes kézlegyintéssel elintézve, egyszerűen lustának tituláljuk őket. Ez viszont cseppet sem segít abban, hogy megoldjuk a helyzetet.

Ahhoz, hogy a teljes képet lássuk és segíteni tudjunk, nézőpontot kell váltanunk! 

Mert a dolog ennél sokkal árnyaltabb, és a hibát nem csak a fiatalok oldalán kell keresnünk. Hogy ne csak a felszínt kapargassuk, szálljunk kicsit mélyebbre, az érzelmek világába. Ott fogjuk megtalálni a valódi okokat, amelyek más megvilágításba helyezik ennek a többszereplős társasjátéknak a szabályait. S talán a végén, megoldást is találhatunk arra, hogy egy ilyen beragadt élethelyzet változásnak induljon, pozitív, felszabadító irányba.

Kívülről úgy tűnik, hogy egy felnőtt gyereknek ez a helyzet rendkívül ideális. A szülei támogatják, akár ki is szolgálják, van meleg étel, tiszta ruha, fedél a feje felett. Ez valóban nagyon fontos, de menjünk át most egy másik világba, az érzelmek birodalmába.

Innen nézve már nem olyan rózsás a helyzet a fiatal oldalán. Mit üzenhet egy ilyen szituáció egy egészséges, saját életre készülő fiatalnak?

“Nem vagyok rá képes, hogy saját életem legyen.”

“Béna vagyok, szerencsétlen, munkát sem találok.”

“Nincs pénzem, hogy fenntartsak egy lakást.”

Ha ilyesféle mantrák keringenek a fiatalban nap mint nap, akkor ezek erősen megakadályozzák a cselekvésben. Marad az otthonlét, és lehet, hogy még a munkanélküliség is.

Mi az a szülői kondicionálás? 

Ezek a bizonytalan érzések nem csak hirtelen varázsolódtak bele a fiatalba, amikor elérte a felnőttkor küszöbét. Kőkeményen ott voltak már benne, legalább két évtizede.

No de hogyan kerültek oda? A szülői nevelés, kondicionálás hatására alakultak ki benne ezek a szélsőségesen önbizalomhiányos gondolatok.

Féltő anyai túlgondoskodás, egy szigorú apa, aki sokat vár el, de sohasem dicsér, pont elegendő ahhoz, hogy egy fiatal felnőtt élete már akkor megrekedjen, amikor még el sem indult az úton.

Lehet az anya túlféltő, aki kommunikációjával és cselekedeteivel azt üzeni a gyermekének, hogy nélküle képtelen megoldani a problémákat, és életben maradni.

Ha elképzeli, hogy elköltözik a gyermeke, akkor megjelenik benne a félelem, hogy az eddig elhanyagolt házasságára, házastársára kell figyelnie. Így egyszerűbb féltőn, óvón, vagy hatalmi szóval manipulálni a gyereket, hogy otthon maradjon, mint szembenézni a saját problémáival.

Ez is érdekelhet: Anyai mintáink, anyáink mintái

Lehet, egy szigorú apa, vagy akár az anya is, aki megmondja a gyereknek, hogy szerinte mi a helyes, és a fiatal minden újítási szándékát negatív színben tünteti fel, pusztán azért, mert azt nem ő találta ki. Egy idő után a fiatal már nem mer kezdeményezni semmit, mert úgy érzi, hogy úgysem kapna támogatást a szülei részéről. Mivel fontos számára, hogy ne utasítsák el, ezért nem mer cselekedni. Így otthon ragad, és tehetetlenül sodródik az életben, úgy ahogy a szülei diktálják.

Aztán az is lehet, hogy a szülő egyedül neveli a gyermekét – legtöbbször az anya – aki nehezen engedi el, hiszen, ha elmegy, ő egyedül érezheti magát.

A megoldás: az érzelmek feldolgozása!

A viselkedésminták, amelyeket használunk, tudattalanok, és meghatározzák a döntéseinket. A viselkedésünket pedig az érzelmeink irányítják, és ha feldolgozzuk őket, akkor megváltozunk. Más módon fogunk kommunikálni és cselekedni, amely más reakciót fog kiváltani a környezetünkből is, mint eddig.

Egy fiatal életében az érzelmek feldolgozása azt eredményezi, hogy ki tud mozdulni abból a tehetetlen helyzetből, amelyben már hosszú ideje belekényszerült. Képes lesz arra, hogy munkát találjon, és előbb-utóbb arra is, hogy saját (még ha bérelt is) otthonba költözzön.

Így valamilyen mértékben le tud válni a szüleiről, és élheti a saját életét. Megnő az önbizalma, az önértékelése és az önbecsülése.

Ha szülőként kerül valaki ilyen helyzetbe, és segíteni szeretné a gyermeke életben való elindulását, akkor úgy tehet a legtöbbet, hogy szintén feldolgozza a negatív érzéseit.

Felteheti magának a kérdést, hogy mi a rossz a jelenlegi helyzetben?

Gondoskodni kell még a gyerekről?

Anyagilag megterhelő? Zavaró a lustasága, hogy nem tesz semmit, annak érdekében, hogy változtasson a helyzeten?

Vagy mi lenne a zavaró abban, ha elköltözik?

Lenne egy hiányérzet?

Nem tudni, hogy mit csinál éppen?

Félelem attól, hogy baja történik?

Vagy én, mint szülő, mit kezdjek magammal, az életemmel, ha nincs kiről gondoskodni?

Ha a válaszok mögött megbújó érzelmeket feldolgozzuk, akkor felnőtt gyermekünk gyökeres változásnak indul, és el tud indulni önálló élete útján.

Győri Andrea

AnaLog Módszer

konzultáns

www.teljeseletorom.hu/analog-modszer