Velünk igen, vagy nélkülünk ne?
Tudsz úszni? Ha nem tanultál, aligha. Senki sem születik úszóbajnoknak, de azért ha vízbe esik,...
Loós Balázs vagyok, eredeti végzettségem szerint gépészmérnök. 2001 óta foglalkoztat az önismeret, 2004 óta tanácsadóként 2010 óta hipnózissal dolgoztam.
Sokféle keleti és nyugati eredetű önismereti és önfejlesztő technikával ismerkedtem meg, mielőtt kifejlesztettem az AnaLog Módszert. Az első pillanattól kezdve két cél vezérelt.
Az egyik, hogy a konfliktusaimat és a problémáimat – ha kell, külső segítséggel – saját magam oldjam meg, és a másik, hogy közben megértsem azt is, hogy milyen hibák elkövetésével juttattam magam olyan helyzetbe, ami a számomra rossz volt.
Úgy gondolom, hogy ha nem értem meg, hogy hogyan hibázom és nem tudom azt kijavítani, akkor bármikor elkövethetem újra ugyanazt a hibát.
Az AnaLog Módszer teljes egészében nélkülözi a szuggesztiókat és kizárólag a belső erőforrásaidra, az érzelmi elmédben tárolt emlékekre, és a tudatod jelzéseire épít.
Ennek köszönhetően lehetővé teszi, hogy megismerd önmagadat, és megváltozz, ha szükségesnek érzed. A munkám során a tapasztalataim nyomán a hipnózis helyét fokozatosan vette át az AnaLog Módszer, és ma már csak ezzel dolgozom.
Az AnaLog módszer 2010, és 14 között született meg.
A születése annak köszönhető, hogy egyre több probléma alakult ki az életemben, melyekre megoldást kerestem. Akkoriban már több, mint tíz éve foglalkoztam azzal, hogy az életemet végre normális mederbe tereljem.
Először másoktól kértem segítséget, aztán úgy döntöttem, hogy néhány módszert megtanulok magam is. Érdekeltek is, és így nem kellett állandóan mások nyakára járnom, vagy rájuk várnom, ha haladni akartam.
Eredeti végzettségem szerint mérnök vagyok. Mérnökként az mozgat, hogy elemezzem, és megértsem a dolgok működését, mivel megjavítani szerintem csak azt tudom, aminek értem a működését. Nincs ez másként magával az emberrel, az emberi viselkedéssel sem. Ha változtatni, javítani akarsz rajta, akkor értened kell azt, hogy hogyan működik. Rengeteg tanulás, gyakorlás, és kísérletezés után azt láttam, hogy tulajdonképpen mindenki ugyanazt emlegeti, amit én is tapasztaltam.
A problémáidat megoldatlan konfliktusok okozzák. Ahhoz, hogy a problémáid megoldódjanak, a konfliktusaidat kell megoldani, de ahhoz viszont az érzelmeidet kell feldolgozni valamilyen módon.
Az érzelmeket belső képek segítségével lehet feldolgozni.
Mire odáig jutottam, hogy ezt felismerjem, már nemcsak a magam életével foglalkoztam, hanem másokéval is. Klienseim lettek, nekik is segíteni kezdtem, és ugyanazt tapasztaltam náluk is, amit magamnál. Menet közben volt egy pont, ahol elakadtunk. Valahogy a problémák nem akartak megoldódni.
Mivel ismertem a módszereket, tudtam kísérletezni magamon, és amire rájöttem, azt elkezdtem alkalmazni másokon is. Négy évig tartott, mire a számtalan elakadás és próbálkozás után felismertem, hogy hogyan lehet biztosan, és teljesen feldolgozni az érzelmeket. Közben megváltoztam, és megszületett az AnaLog Módszer.
Akkor még csak spontán módon, ösztönösen alkalmaztam, de aztán néhányan arra kértek, hogy tanítsam meg nekik is. Tanítani más, mint a gyakorlatban alkalmazni. A tanításhoz érteni, és átlátni is kellett azt, hogy hogyan működik. Ez után még nagyjából 5 évig tartott, amíg a módszer végleges alkalmazásának a módja rögzült, és teljesen kiforrt.
Az Analog Módszer arra való, hogy az érzelmeidet feldolgozd, és megváltozz. Erről szól az élet. A te életed is. Ezért alakulnak ki a problémáid, és így tudod őket megoldani. Mindegy, hogy miért érdekel, hogy a saját problémáidat akarod-e megoldani, vagy másoknak segíteni, az AnaLog Módszerrel mindkettőre képes lehetsz
Arra számíts, hogy nem fog egy csapásra menni. Nekem is évekig tartott, és még ma is használom, amikor szükségem van rá.
Ha érdekel a módszer és szeretnéd megoldani a konfliktusaidat, problémáidat, akkor több lehetőségből is választhatsz. A munkám során tapasztaltakat feldolgoztam könyvekben, és a módszer megtanulható tanfolyamon. Ha pedig az AnaLog-ot ismerő segítségével szeretné haladni, akkor arra is van lehetőséged
Szeretettel várunk az AnaLog Módszert ismerők, és alkalmazók körében!
Személyes konzultáció céljából a hét munkanapjain előre egyeztetett időpontokban tudlak fogadni délelőtt 10 óra és este 18 óra között. Bejelentkezéshez hívj a lenti számon!
Az első találkozó alkalmával állapotfelmérésre és kezelésre is sor kerül. A konzultációk várható hossza 90 perc.
Felhívom a figyelmedet, hogy, mint ahogy a bemutatkozómban is írom, nem vagyok orvos, pszichológus, pszichiáter, nem folytatok pszichoterápiát, nem végzek kezeléseket, sem gyógyító tevékenységet. Amennyiben mentális, pszichés, vagy pszichoszomatikus betegségben szenvedsz, mindenképpen szakember segítségét vedd igénybe!
Az AnaLog Percek hírlevél ingyenes szolgáltatás, havi maximum 1-2 alkalommal küldjük el.
A feliratkozáshoz töltsd ki az alábbi űrlapot!
Az AnaLog képzést nagyon jónak találtam.
Szívből ajánlom mindenkinek!
A képzés során rengeteg információt kaptam és mellette rengeteg tananyagot, betekintést a haladó anyagokba. Ez sokat segített mert én szeretem egyben látni a dolgokat.
A legértékesebb nekem Balázs személye, jelleme, megbízhatósága követhetősége segítőkészsége. Ő nem a konkurenciát látja bennünk, hanem az elköteleződést, a tudásvágyat. Mindenben segít és soha nem aláz meg, ha valamit nem tudunk.
Szia! Vagy a fajdalom lett sokkal kevesebb, vagy az érzékenységem, de sokkal jobban lettem a tegnapi oldás utan. Nem mondom, hogy nincs fájdalom, de nemzavar. Érzem, de fel se veszem. Mintha nem is az enyém lenne. Mintha a testemé lenne. Csinalja a dolgát. Néha megjelenik, de nem zavar, nem érdekel, nem terhel, nem kell kibirni
Szia! Tegnap az oldás után, még meg is fogalmaztam magamnak, hogy milyen furi, hogy most nem érzek semmit. Máskor mindig van egy felszabadulós érzés, vagy egy lenyugodás, megkönnyebbülés. Aztán ma reggel, ahogy pakolásztam a lakásban, rám tört egy nagyon erős hála érzés. Hogy valójában mennyire jó nekem. Egészséges, okos, szép gyerekeim vannak, el tudom tartani őket, nem vagyok benne egy rossz házasságban, ami függésben tart, van egy otthonos házam, szeretem a munkám, jól keresek vele, szeretnek az emberek a társaságomban lenni. Szóval jó nekem és ezt szerettem volna megosztani veled.
Közel egy éve járok Balázshoz AnaLog konzultációra.
Számtalan módszert kipróbáltam a négy év alatt, mióta önképzéssel és személyiségfejlesztéssel foglalkozom (kineziológia, családállítás, pszichodráma, önképző csoportok).
Az AnaLog konzultációt megelőző beszélgetések alkalmával is nagyon sok segítséget kapok Balázstól, hogy az életemben éppen jelenlevő, általában a gyerekkorból hozott negatív mintákra gyorsan és reálisan tudjak rátekinteni. Ezután az oldás során sikeresen és könnyedén jutok elsegítőmmel a negatív minta kicseréléshez. Azt tapasztalom, hogy a konzultáció után szinte azonnal történnek jelentős változások, másképpen reagálok egy-egy szituációra, könnyebben dolgozom fel az előtte nehézségeket okozott problémáimat.