Tervezett dátum:
2025. Január 24. Péntek1092 Budapest, Ráday u. 47.
Megszoktam már a sok év alatt, amit az AnaLog kidolgozásával és gyakorlásával töltöttem, hogy valami furcsa szinkronicitás működik a világban, amire, ha legalább egy kicsit nyitott tudok lenni, akkor a segítségemre lehet. És talán rajtam keresztül neked is. Tegnap az AnaLog alapképzés egyik óráját tartottam éppen este. Azt, amelyik a gyermek, és szülő kapcsolatáról szól. Hogyan érdemes szülőként viszonyulni a gyerekedhez, hogyan gyerekként a szülőhöz (felnőtt korban), hogyan kell a konfliktusokhoz viszonyulni, hogy meg tudd oldani őket stb. Vajon mire jó a gyereknek a hiszti, és mit tegyél vele?
Az egyik legfontosabb kérdés talán ebben a témában az, hogy hogyan lehet a gyereket jól nevelni, azon belül is, hogy hogyan lehet a hisztit jól kezelni. Mit lehet tenni a hisztis gyerekkel? Mihez kezdj vele, amikor elviszed a majálisra, ahol három percenként áll elő egy-egy újabb ötlettel, hogy mit szeretne. Vattacukrot, nyalókát, plüss macit, körhintázni, fagyizni, hegyekben csokit stb. Hol a határ? Hányadik kérésénél kell, vagy lehet nemet mondani neki? Mit lehet tenni, ha hisztizni kezd attól függetlenül, hogy az első, vagy éppen a századik kérésénél mondasz nemet? Nem lehet mindig az, amit a gyerek akar! Ezt is viszonylag sűrűn hallom a képzéseken.
Valóban nem, de nem is kell, és nem is erről szólnak ezek a helyzetek.
Ma – nem egészen egy nappal a tegnapi képzés után – szembe jött velem egy oldás, amiben egészen jól látszik, hogy miért hisztizik a gyerek, és rontja el az ünnepi hangulatot a majálison. Ha egyáltalán meri.
Akiről éppen ebben a helyzetben szó van, nem hisztizett. „Jól nevelt” volt már addigra, vagy ha őszintébb akarok lenni egy fokkal, akkor fogalmazhatok úgy is, hogy addigra már eléggé meg volt félemlítve ahhoz, hogy hisztizni ne merészeljen. Az ilyen gyerek csendben szenved. Az praktikus. Jól nevelt. Nem zavarja meg a szülő lelki nyugalmát azzal, hogy felhívja a figyelmét a saját hibáira.
A történet azzal kezdődik (nem a majális reggelén, hanem sok évvel korábban), hogy anya a konyhában főz. Ez a dolga. Ebédnek kell lennie. A gyermeke a szobában alszik a kiságyban. Aztán felébred, egy darabig lefoglalja magát, majd idővel sírni kezd. Jelzi, hogy nem jó ez így neki. Beszélni nem tud, csak sírni. Anya bejön, és elmagyarázza neki, hogy legyen jó gyerek, aludjon szépen. Ezt a gyerek nem biztos, hogy érti, különösen akkor nem, hogy nem tud még beszélni, de egy kicsit megnyugszik, mert végül is anya feltűnt a színen, még ha kis időre is, úgyhogy elhallgat. Anya visszamegy főzni, de a nyugalom nem tart sokáig, mert a gyerek megint sírni kezd, úgyhogy anya megint bejön és most már sokkal erélyesebben magyarázza el, hogy a jó gyerek rendesen viselkedik és szépen alszik ilyenkor. Hogy egy ekkora gyereket végül hogyan lehet meggyőzni arról, hogy fogja már be és aludjon el, azt nem tudom, de azt látom, hogy többnyire sikerül. Elfárad, vagy bereked talán. A lényeg az, hogy viselkedjen rendesen, csinálja szépen azt, amit mondanak neki. Akár tetszik neki, akár nem. Kit érdekel.
A kérdés nem is ez, hanem az, hogy egy ilyen jelenetnek (vagy inkább többnek, mert nem csak egy ilyenre kerül sor a gyerekkorában), milyen következményei lehetnek később, és vajon miért.
Nos, különösen az utóbbi kérdésre nehéz válaszolni. Egy csecsemő beszélni nem tud, és mire megtanul, ez a jelenet már a feledés homályába vész. Se anya, se ő nem emlékszik rá. Anyában nem nagyon marad ennek a nyomán semmi, hacsak az nem, hogy kissé akaratos volt a cukikám már csecsemőnek is. A gyerekben meg az marad meg – persze tudattalanul -, hogy nem nagyon szeret idegen emberek közé menni, ha sokan vannak. Például május elsején.
Milyen jó móka! Menjünk együtt! – mondja anya, meg apa, és nem nagyon értik, hogy a gyerek miért is húzódozik. Illetve még csak nem is húzódozik, hiszen jól nevelt. Már rég megtanulta, hogy ne mondjon ellent. Ettől persze még nincs kedve menni, de ott legalább lehet vattacukrot, meg plüss macit kapni. Így aztán megy, habár azt nem érti, hogy minek, ha egyszer se vattacukrot, se plüss macit, se mást nem kap, amit szeretne. Pedig nem is erőszakoskodik, csak megkérdezi. Így aztán bandukolva végig unatkozza az egész délutánt. Milyen jó móka. Tényleg.
Ha akaratosabb, akkor hisztizhet is.
A hiszti egyébként szimpla tiltakozás az ellen, hogy vele nem foglalkoznak. Nem most nem foglalkoznak itt a majálison, hanem úgy általában. Már egészen kicsi korától kezdve, amikor magatehetetlenül feküdt a kiságyában tök egyedül a szobában, miközben az anyukája kint főzött a konyhában.
Nem kellett volna mást tenni, mint kivenni a kiságyból, és kivinni a konyhába, hogy anyával együtt lehessen. Persze ehhez tudni kell, hogy mit szeretne az a gyerek, aki még beszélni sem tud. Oda kellene figyelni rá, amire nem biztos, hogy van idő, mert főzni kell. Az ebédnek készen kell lennie, mert ha nem, akkor…
Nos, akkor mi is lesz? Nem tudjuk, mert az ebéd, időre elkészült, a gyerek meg bent maradt a szobában. Mert ha kivitték volna a konyhába, akkor akadályozott volna a főzésben. Esetleg.
Pedig a kérdés pontosan ez. Vajon mi van akkor, ha anya nem az ebédre, hanem a gyerekre figyel elsősorban? Vajon mi van akkor, ha a feltételezése beigazolódik, és a gyerek miatt valóban nem készül el az ebéd? Akkor mi van? Nem tudjuk. Azért nem, mert ez is egy tudattalan minta.
Anya, és apa pontosan ugyanolyan tudattalan minták alapján működik, mint a gyerek. A gyerekre nem figyeltek kicsiként, emiatt hisztizik, meg követelőzik a majálison (ha mer). Anyura nem figyeltek kicsiként, ezért megtanulta, hogy rendesen tegye a dolgát, és főzze az ebédet még akkor is, amikor a gyerek sír a szobában, mert akkor majd szeretni fogják.
A kérdés, hogy mi a fontosabb? A gyerek, vagy az, hogy az ebéd, időben elkészüljön.
Ha az a valami más a fontosabb, akkor foglalkozz azzal. Tanuljon a gyerek türelmet. Ha fontosabb, hogy a majálison nyugalmad legyen, és a gyerek ne követelőzzön, akkor szólj rá, hogy hallgasson el, különben jól megnézheti magát. Az a legegyszerűbb. Végül is te vagy az erősebb. Ha akarod, lenyomsz neki egy pofont, vagy kap egy hét szobafogságot, vagy elveszed valamelyik játékát. Persze olyat, ami fontos neki. Különben nem érzi a súlyát.
És te érzed a súlyát?
Milyen érzés lenyomni azt a gyereket? Akármilyen eszközzel is tedd. Felmerül benned esetleg az, hogy sajnálod őt?
Ha sajnálod őt, akkor tudod, hogy rossz neki. Ha pedig tudod, hogy rossz neki, akkor az a kérdés is felmerül, hogy te azt honnan tudod, hogy egy gyereknek rossz az, ahogyan a szülő bánik vele? Honnan tudod ezt vajon?
Esetleg van benne tapasztalatod?
Nos, ha furcsán is hangzik, ahhoz, hogy a gyerek megváltozzon és máshogy viselkedjen, az kell, hogy előbb te változz meg. Az ő viselkedése a tiédre adott reakció. Ha tudod, hogy rossz neki az, ahogyan viselkedsz, akkor ne viselkedj úgy, mert akkor te viselkedsz rosszul. Ha pedig azt is tudod, hogy ennek következtében te kerülsz majd olyan helyzetbe, ami rossz érzés lesz neked, nos, akkor felhívom a figyelmedet egyrészt arra, hogy nem vagy jós, másrészt pedig arra, hogy ha akarod, változtathatsz az életeden!
Van rá mód, ha feldolgozod azokat az érzelmeket, amik a jövődet érintő elképzelésekhez kapcsolódnak. Ha feldolgozod őket, akkor meg tudsz változni. Megváltoztathatod a viselkedésedet és az életedet. Lehet jó. Nem kell, hogy rossz legyen.
Bónuszként pedig még a gyerek is felhagy a hisztizéssel.
Loós Balázs
2024.04.10.
Hasonló témában találasz cikket Tamás Évánál is: Hogyan kezeljük, ha gyermekünk hisztizik?
Az AnaLog Percek hírlevél ingyenes szolgáltatás, havi maximum 1-2 alkalommal küldjük el.
A feliratkozáshoz töltsd ki az alábbi űrlapot!