A kicsi lány egyértelműen jelezte, hogy nem kér többet enni. Arcát elfordította anyja mellétől, szuszogva és nyugodtan figyelte a környezetét. Nem úgy a hölgykoszorú, akik körülvették a szoptató nőt. Nagymama és nagynéni egy emberként hördült fel: Csak ennyit evett a baba?!
Odaugrottak, és visszatuszkolták a gyermek arcát anyja melléhez, hogy folytassa tovább az evést. A baba egy ideig küzdött, ellenállt az erőltetésnek, de mivel nagy volt a túlerő, egy idő után feladta. Evett tovább.

Ez minden étkezésnél így zajlott, azzal a különbséggel, hogy a baba egyre kevesebbet harcolt azért, hogy jelezze, nem kér többet. Aztán eljutott addig a pontig, amikor már annyira sokat evett, hogy a pocakja folyamatosan fájt, és folyton sírt emiatt. Nem tudta megemészteni a sok táplálékot. Orvoshoz vitték, aki megállapította, hogy nincs nagy baj, csak túl sokat evett. Beutalta a kórházba, ami megint csak egy nagy törés volt a kislánynak, hiszen elszakították az édesanyjától.

Nehéz kezdet után a jövő sem biztató

Ezzel a kezdeti kondicionáltsággal a kislány további élete úgy zajlott, mintha dróton rángatnák. Ellentmondani nem mert, hiszen már csecsemőkorában megtanulta, hogy nincs semmi értelme. Úgyis győz a túlerő. Azt csinálta, amit mondtak neki. Ő lett a jó gyerek, aki nem sok vizet zavar, el van magában, csendes és még a frissen elgereblyézett ágyásba sem szalad bele! Pedig milyen jó móka lett volna!

Felnőve sem változott a helyzet. A továbbtanulása ügyében is a szülei döntöttek. A kislány elfogadta ezt, hiszen már annyira nem volt kapcsolatban a saját akaratával, hogy azt sem tudta, hogy mit szeretne igazán, mi az, ami valóban érdekli. Sodródott, amerre az élet vitte, és amit önállóan megvalósított, az is inkább a megfeleléskényszer hatására született meg a kezei alatt. 

Az emberek kihasználták ezt, és úgy gázoltak át rajta, mint egy viharos szél a kietlen sivatagon. Nem voltak énhatárai, mindenkinek engedte, hogy azt tegye vele, amit akar. Ő másra nem vágyott, csak hogy észrevegyék, foglalkozzanak vele és szeressék. Ezt csak így kaphatta meg. Úgy gondolta, ez a szeretet.

Aztán egyre inkább tudatára ébredt annak, hogy valami nem stimmel az életében. Annyira fájdalmassá vált számára valódi énjétől való elszakadása, hogy egyre depressziósabb lett, és végül szüksége volt szakember segítségére, hogy visszaszerezze az önrendelkezési jogát saját maga felett.

Amit szülőként tudnunk kell

Amint a történetből látjuk, hogy a  gyermeket a szülői programozottság akár élete végéig kísérheti (vagy kísértheti?). Ha már az indulásnál komoly akadályokkal kell szembesülnie, akkor az mély nyomot hagy a személyiségén, és számos problémát okoz az életében. 

Ha szeretnénk, hogy gyermekünk egészségesen fejlődjön testileg, lelkileg és szellemileg, és boldog felnőtt váljon belőle, akkor néhány dologra fokozottan oda kell figyelnünk. 

Az első, hogy a gyerek nem azért jön a világra, hogy a szüleit boldoggá tegye. Azért jön, hogy lehetőséget biztosítson a szülei számára, hogy megtanuljanak szeretni, és úgy változni, hogy senki ne sérüljön közben. Mutatja nekik, hogy hol és mikor kell változniuk. 

A társadalmi közmegegyezéssel ellentétben, nem a gyerektől kell elvárnunk, hogy úgy viselkedjen, változzon meg, hogy mi, a szülei, jól érezzük magunkat. A szülőnek kell követnie a gyermekét, követni a kíváncsiságát, és biztosítani számára a biztonságos tapasztalatszerzést. 

Hogyan zajlik ez?

A fenti történethez visszatérve, ha én szülőként aggódom azért, hogy keveset eszik a gyerek, akkor nem azt kell tennem, hogy teletömöm étellel, hogy megnyugodjak, hanem fel kell dolgoznom azt az érzelmet, amit az vált ki bennem hogy (szerintem) nem evett eleget. Ennek hatására már megbízom a gyerekben, hogy tudja, hogy mennyi az elég számára. 

Vagy vegyünk egy olyan esetet, amikor a gyermek nagyobbacska, és szeretné megismerni a világot. Érdeklődik, szeretne dolgokat megfogni, kérdezősködik. Ha ilyenkor a szülő ilyen-olyan indokra hivatkozva eltereli a figyelmét, nem engedi, hogy megvizsgálja a számára érdekes tárgyakat, akkor egy idő után vagy beszűkül az érdeklődése, vagy akkor fog tapasztalatot szerezni az adott dologgal kapcsolatban, amikor a szülő nincs a közelben. Ez pedig lehet, hogy balesethez vezet. 

Ezért az a legfontosabb, hogy nyitottan és kíváncsian forduljunk gyermekünk felé. Ha mégsem érünk rá azonnal teljesíteni a kívánságát, akkor ígérjük meg, hogy hamarosan sort kerítünk rá, és valóban tegyük is meg. A gyerek meg fogja érteni.

Az érzelmek feldolgozása

Ha bármilyen rossz érzés felbukkan bennünk a gyermekünkkel kapcsolatban, akkor érdemes azt feldolgozni, hogy úgy tudjunk cselekedni, hogy az számunkra és a gyerek számára is jó legyen. A negatív érzelmek feldolgozásával, elengedésével megváltozik a viselkedésünk, átalakítjuk azokat a gyerekkori viselkedésmintázatokat, amelyek gátolnak minket abban, hogy jól érezzük magunkat. Ezzel együtt a gyermekünkben is megváltozik az ő gyerekkori mintázata, és a viselkedése is átalakul. Ez még fiatal felnőtt gyermeknél is így van, de minél kisebb egy gyermek, a változás annál hamarabb észlelhető.

Ha szeretnéd, hogy gyermeked boldog és kiegyensúlyozott életet éljen, és hajlandó vagy ezért változni, akkor várom szeretettel a jelentkezésedet!

Győri Andrea
AnaLog Módszer konzultáns, mentor