“Ha így folytatod, semmire nem viszed!”

Ismerős mondat? Ha csak mások történeteiből, akkor szerencsés vagy. Sokféle módja van a félelmet kialakító tudattalan minták átadásának. Az itt leírt eset csak egy lehetőség, de talán iskola kezdés idején ez a legalkalmasabb arra, hogy a tudattalan szülői minták öröklődésének a folyamatába bepillantást nyerj.

“Miért a hátsó padba ültél…?”

„Ez az első napom az iskolában. Mindenki választhat magának helyet. Én a barátnőmmel egészen hátra ülök, az utolsó padba.

Mindaddig semmi gond nincs, amíg délután anyukám nem jön értem, és mérges tekintettel számon kérő hangon meg nem kérdezi tőlem, hogy miért oda ültem. Ez így nincs jól!

Értetlen vagyok. Egyáltalán nem értem, hogy mi baj van ezzel, de nagyon rossz érzést kelt bennem, mert nem feleltem meg anyunak.”

Ezeket a pillanatokat ez egyik kliensem idézte fel a gyermekkorából.

Vajon mi lehet a baj azzal, ha a gyerek az utolsó padba ül? Jó kérdés! Főleg akkor, ha ott érzi jól magát? Kinek okozhat ez problémát, és miért?

Ez nem is a te hibád!

Addig, amíg az édesanyád rád nem pirít, legfeljebb csak neki. Hogy pontosan mi a baja vele, azt saját maga sem tudja, mert a félelme tudattalan. Tulajdonképpen mindegy, hogy mitől fél.

Attól, hogy az utolsó padba csak a rosszak ülnek, vagy ott nem lehet hallani semmit, vagy a legjobb tanulók mindig az első padban vannak… a “lényeg” az, hogy így a gyermekéből nem lesz majd semmi. Mindegy, hogy mi áll a háttérben. Tulajdonképpen tekinthetjük akár magánügynek is, hiszen csak ő tudhatja (illetve ő sem, mert tudattalan ez a minta).

Azonban magánügy biztosan csak addig marad, amíg a gyerekét le nem szidja. Attól a pillanattól kezdve, hogy téged emiatt leszidott, már te is félni fogsz. Ráadásul eggyel több dologtól, mint az anyukád. Gyermekként tecsak annyit tudsz, hogy az édesanyád haragszik, mert a hátsó padba ültél. Ez nem jó így, máshova kellett volna, ha jót akarsz magadnak. Így aztán, lehet, hogy nem is gondolkodsz a dolgon túl sokat, hanem inkább  egyszerűen átülsz egy másik padba. Néhány sorral előrébb.

Nem nagy gond, mondhatnánk. Végül is éppen annyi erővel ott is ülhetsz. Nem mindegy?

Sajnos nem.

Nem az nem mindegy, hogy hol ülsz, hanem az, hogy miért? Ha azért ültél a leghátsó, vagy akár a legelső padba, mert ott érzed jól magad, akkor boldog gyermek vagy, akiből boldog felnőtt lesz. Olyan, aki tudja, hogy mi a jó neki. Képes jó döntést hozni, és ezért boldog lehet. Ha viszont azért ülsz ott ahol, mert különben haragudni fognak rád, akkor nem vagy boldog. Azért nem vagy boldog, mert félsz attól, hogy meg fognak haragudni rád. Inkább megtanulod feladni önmagad, és a hátsó padból, ahol egyébként jól éreznéd magadat, előrébb ül azért, hogy megfelelj az elvárásnak, amit az egyik szülő támaszt veled szemben.

Aki attól fél, hogy majd így te nem viszed semmire. Arra gondoltál már, hogy ő vajon honnan tudja azt, hogy milyen az, amikor valaki nem viszi semmire?

Nem akarok erre a kérdésre válaszolni, válaszolj te, ha akarsz.

Most már a tiéd is

Az egykori gyermek, aki a kérdéses helyzetet elmesélte, ma felnőtt, és éppen válságba jutott az élete. A munkájában valamiért sikertelennek érzi magát, pedig eddig semmi baja nem volt vele. Maga sem érti, de valahogy olyan érzése van, mintha nem a helyén lenne. Korábban lelkesedéssel töltötte el a munkája, de amióta visszajött a GYES-ről még ahhoz is meg kell erőltetnie magát, hogy a ceruzát felemelje. Mintha kiégett volna. Attól fél, hogy mi lesz vele, ha egy napon majd a gyermekei kiröppennek? Változtatnia kellene, mert így nem lesz belőle semmi.

Attól fél, hogy így nem lesz belőle semmi. Tennie kellene valamit, de azt nem tudja, hogy mit, csak azt érzi, hogy ez így, ahogy van nem jó, ezért meg kell változtatni. Azt viszont nem tudja, hogy mit szeretne, azt nem tudja, hogy mi a jó neki, hiszen ezt már akkor megtanulta figyelmen kívül hagyni, amikor a hátsó padból előrébb ült.

Amíg ez a tudattalan félelem vezérli, addig ráadásul nemcsak azzal kell szembenéznie, hogy belőle nem lesz semmi, hanem változatlan formában fogja továbbadni a gyermekének is éppen ugyanúgy, ahogyan ő is kapta annak idején.

Ilyen tudattalan félelmeid vannak neked, vannak nekem, és vannak mindenkinek. Ha akarjuk, ha nem, kapjuk. Eddig élni kellett vele, mert nem volt más választási lehetőségünk, de most már nem kell. Választhatod azt is, hogy feldolgozod. A szüleiden ugyan nem változtathatsz, de magadon igen, és a gyermekeiden is segíthetsz. Annyit mindenképpen, hogy nem adod nekik tovább azt, amit magad sem örömmel cipelsz az úton.

Ha szeretnéd megtanulni, hogyan lehet utána járni az ilyen hibás, tudattalan mintáknak, kijavítani őket, és változni, akkor szeretettel várunk AnaLog Módszer képzésen, vagy konzultáción.

Az ezzel témával kapcsolatos képzés időpontjáról, és a tematika részleteiről itt tájékozódhatsz.

Ha a konzultáció érdekel, akkor pedig ide kattints.

2016. 09.02.

Loós Balázs

AnaLog Módszer