Ez az írás arról szól, hogy mikor érdemes neked az AnaLog Módszerrel foglalkozni, miben egyedi ez a módszer és kinek a számára hasznos.

Mondhatnám erre a kérdésre válaszként, hogy bármikor, mert bárki bármilyen problémát meg tud vele oldani, de nem biztos, hogy jó válasz lenne.

Én sem bármikor kezdtem bele.

Magával az önismerettel tulajdonképpen korán, úgy 20-22 éves korom körül találkoztam. Rábukkantam egy könyvre, ami az Agykontrollról szólt. Megtetszett, megvettem, és amit csak lehet, megtanultam és használtam belőle. Aztán a feledés homályába veszett. Nem is önismeret miatt futottam bele, egyszerűen csak azt akartam, hogy sikerüljön, amit elképzelek, megálmodok magamnak. Kétségtelen, hogy ebben sokat segített. Benne volt a megoldás. Egészen 33 éves koromig.

Akkoriban már arra sem emlékeztem, hogy megvan nekem ez a könyv, viszont az életem olyan nyugtalanító irányt vett, ami miatt elkezdtem önismerettel foglalkozni. Sokféle módszert kipróbáltam, megtanultam, de két dolog határozottan zavart mindegyikben:

1. Az egyik az volt, hogy ha meg is tudtam oldani velük egy problémámat, értelmes magyarázatot se arra nem adtak, hogy miért alakult ki a probléma, se arra nem adtak, hogy miért működik az, amit javasoltak.
2. A második problémám pedig az volt, hogy ráadásul nem is tudtam véglegesen megoldani a problémáimat velük. Egy ideig működtek, aztán nem. Egy idő után pedig már egyik sem.

Kb. olyan érzésem volt ettől, mint amikor azt mondják neked, hogy ha elfogy az üzemanyag a kocsidból, akkor tankolni kell bele, az a megoldás. Erre a problémára tényleg az, de csak addig, amíg nem lyukad ki a tank, mert akkor már a tankolás nem segít. Ezt a problémát a korábbi okos tanáccsal már nem tudod megoldani. Kell egy új tanács, amihez kell egy jobban felkészült szakember. Nem folytatom ezt a gondolatmenetet, mert a lényeg az, hogy

az autódat, és bármi mást is megjavítani csak akkor tudod, ha tudod azt, hogy hogyan működik, hol keresd a hibát, és hogyan kell azt megjavítani.

Rettentően zavart, hogy mindenki homályosan, misztikusan ködösít, vagy össze-vissza magyarázza a helyzeteket, sokszor önmagának is ellentmondó módon, miközben senkin nem látom, hogy értené azt, hogy hogyan működik az ember, hogyan és miért alakulnak ki a problémáink. Nem beszélve értelmes magyarázatról a megoldásra vonatkozóan.

Ha mégis hallottam ilyen emberről, az biztos, hogy már rég meghalt, és hivatkozik rá valaki, akinek legfeljebb halvány sejtése van azzal kapcsolatban, amit az illetőtől idéz. Habár az idézet maga kétségkívül megállja a helyét.

Mivel mérnök vagyok, mérnökként gondolkodom. Mérnökként figyeltem ezeket a módszereket, hasonlítottam össze, és figyeltem meg a hasonlóságokat, eltéréseket, jellegzetességeket. Az egyik alap, amit magamnál és a klienseimnél is megfigyeltem az volt, hogy szinte minden egyes problémámnak vagy tudtam eleve a megoldását, vagy ha nem, akkor valamelyik könyv, tanfolyam, vagy szakember megmondta. Tudtam a megoldást, nem ezzel volt a gondom. Azzal volt a gondom, hogy az igazán kritikus pillanatokban képtelen voltam végrehajtani. Vagy nem működtek.

A klienseimnél szintén ugyanezt figyeltem meg. Akkoriban tanácsadással, coachinggal foglalkoztam, és azt láttam, hogy ők is tudták, hogy mi a bajuk, és általában azt is, hogy hogyan kellene megoldaniuk. A találkozón megbeszéltük, hogy mit kellene tenniük, de végül nem tudták, vagy nem pont úgy tudták megtenni. Az érzelmeik megakadályozták őket benne.

Kerestem a módját annak, hogy mihez lehet az érzelmekkel kezdeni.

Ez volt az a pont, ahol a különféle módszerek előtérbe kerültek. Minden egyes módszer, amit megismertem, abban látta a megoldást, hogy a hibás programot, ami vezérel és az érzelmeidhez kapcsolódik, át kell írni. Ebben egyformák voltak, abban különböztek, ahogyan a programot át kellett írni. A különböző programok egy olyan ponton találkoztak, amit az AnaLog is célul tűz ki: hogy a jelen helyzetekre adott reakcióid megváltozzanak – vagyis, hogy képes legyél arra, hogy másképp működj, másképp dönts, másképp érezd magad.

Voltak olyan módszerek, amelyeknél a cél eléréséhez kellettek az emlékeim is, mert azokat kellett átprogramozni, és voltak olyanok, amelyekhez emlékek nem kellettek.

Arra hamar rájöttem, hogy emlékek nélkül ez az „átprogramozás” teljesen esélytelen. Vannak helyzetek az életben, amikor egyszerűen tehetetlen vagy, mert valami történik, amire reagálsz egy érzelemmel, és az érzelem meghatározza azt, ahogyan viselkedsz. A minták, programok meghatároznak.

Ha mondjuk kínosan pontos vagy, és téged zavar a késés, az egyrészt egy minta, másrészt oka van.

Amíg az okot nem szünteted meg, a minta nem fog megváltozni.

Megtanultad valahol, valamikor, hogy késni rossz. Mondjuk elkéstél az iskolából és megbüntettek. Vagy a szüleid késtek el az anyák napi ünnepségről. Van valamilyen emléked, ahol rögzült a késés ténye és te kapcsoltál hozzá egy következtetést. Az iskolában azt, hogy pontosnak kell lenni, az ünnepségen azt, hogy nem számíthatsz a szüleidre (másokra), vagy nem vagy fontos másoknak stb.

Ezek a logikai következtetések voltak a segítségedre abban, hogy a személyiségedet kialakítsd, formáld. Megtanultad, hogy késni rossz, tehát pontos vagy. Megtanultad, hogy nem számíthatsz a szüleidre, ezért egyedül is képes vagy megoldani mindent. Ezek a személyiségvonások jóllehet sokáig a hasznodra voltak, egy napon ráébredsz arra, hogy már nem szolgálnak, hanem akadályoznak téged.

Lehet, hogy pontos vagy, de a kollégádat, aki hetente háromszor késik, már többször jutalmazták, és előléptették, neked meg egyre csak újabb, meg újabb feladatokat sóznak a nyakadba. Logikus, hiszen te mindent kibírsz, mindent megoldasz egyedül is. Régen talán még büszke is voltál rá. Ma inkább csak fáraszt, vagy kifejezetten bosszant. Persze, hogy mindent kibírsz és mindent megoldasz. Megtanultad ezt is, többek között akkor, amikor a szüleid elkéstek. Csak éppen már nem akarsz ilyen lenni. Változnál, de hogyan?

Ezek a logikai következtetések, amik most programokként működnek és irányítják a viselkedésedet, az életedet, összeforrnak az eseményekkel, melyekben keletkeztek. Holott semmilyen értelmes magyarázat ezt a szoros ok-okozati kapcsolatot nem indokolja.

Ha le is szidtak az iskolában, az nem jelenti azt, hogy máskor is le fognak. Ha azt mondták, hogy rossz vagy, mert elkéstél, az nem jelenti azt, hogy rossz is vagy, nem kellene emiatt rosszul érezned magadat, legfeljebb ők gondolják azt. Ha el is késtek a szüleid, az még nem jelenti azt, hogy nem vagy fontos nekik, és azt sem, hogy rossz lennél, mert lehet, hogy csak nem indult a busz. És ha esetleg tényleg nem vagy fontos nekik, az egyrészt nem azért van, mert akkor elkéstek, másrészt pedig nem jelenti azt, hogy senki másnak sem vagy fontos. Illetve nincs olyan ember, akinek ne lehetnél fontos.

Ezek a logikai következtetések tévesek, de bevésődtek a tudattalanodba és működnek. Valahogy meg kell őket szüntetni.

Ha te azt hiszed, hogy rossz vagy, mert elkéstél, vagy mert a szüleid elkéstek, akkor azon, hogy rossz vagy, nem fog az segíteni, ha máshogy képzeled el (átkeretezed) az emléket. Például úgy, hogy nem késel el, hogy a szüleid nem késnek el, vagy, hogy nem szidnak le, ha elkésel. Azzal meg pláne nem oldódik meg, ha esetleg te olvasol be a szüleidnek képzeletben. Persze hasznos az is, hogy ezeket elképzeled, de önmagában a megoldáshoz kevés.

Ettől a problémád még nem fog megoldódni.

Ott már régóta aktívan működött, csak legfeljebb összekapcsoltad a késéssel. Mint ahogy az ünnepségen a szüleid késésével, vagy éppen bármi mással. A „rossz vagyok” egy idő után önálló életre kel, és alkalmassá válik mindenféle helyzet megmagyarázására, amikor sérülsz. Azért hagyott ott, mert rossz vagyok. Azért nem szeret, mert elkéstem (márpedig az azt jelenti, hogy rossz vagyok), erre a munkára biztos nem vesznek fel, mert nem vagyok elég jó hozzá (tehát rossz vagyok).

Van ezzel kapcsolatban egy bölcs mondás: nincs olyan, hogy rossz vagy jó. Valóban nincs. A késés egyszer rossz, egyszer jó. Ha az osztályteremnek leszakad a teteje, és mindenki megsérül, aki ott van, de te nem, mert elkéstél, akkor a késés nem rossz, hanem jó. Nézőpont kérdése (elnézést kérek a brutál példáért, de gondolom, hogy így egyértelmű, hogy mire gondolok). Tehát

nem a késéssel van a baj, hanem azzal, hogy rossznak gondolod magadat.

Vagy éppen a szüleidet. Habár úgy, ahogy a késés sem lehet jó, vagy rossz, te sem lehetsz jó vagy rossz. Kivéve akkor, ha te magad azt hiszed, mert valahol megtanultad.

Ezt viszont nem akkor és nem ott tanultad meg. Ha nem lett volna már eleve leprogramozva, akkor visszakérdeztél volna, hogy OK, értem, hogy elkéstem, de mit jelent az, hogy rossz vagyok? Miért vagyok én emiatt rossz? Szimpla kíváncsiság lett volna benned, de rossz érzés az biztosan nem. Szóval, érteni kell a rendszer működését, ha javítani akarod a rendszerben kialakult hibákat.

És ismerni kell a hibákat is.

Mint ahogy az autószerelő is ért az autóhoz. Tudja, hogy hogyan működik, mire való, milyen működési zavaroknak mi lehet az oka, hol kell keresni a megoldást. Átlátja a rendszer működését.

Az autód és közted van viszont egy nagy különbség. Az autódat megjavíthatja egy másik ember. Egy autószerelő. Akár nélküled is, ha ért hozzá. Viszont

téged nem tud megjavítani senki más!

Te vagy az egyetlen, aki a hibáidat javítani tudja, mert te tudod, hogy mi a hiba és mi nem az. Ezt rajtad kívül senki más nem tudhatja. Sem azt, hogy mi a hiba, sem pedig azt, hogy hogyan kell javítani. Te is csak akkor, ha tudod, hogy mit, hol és hogyan kell keresni, és hogyan lehet javítani. Ha értesz ehhez.

Az AnaLog Módszer olyan javító készlet, ami ezt adja a kezedbe. Képessé válsz vele a hibák megkeresésére és kijavítására. Közben megismered és megérted a rendszer működését, ami vezérel téged, megismered önmagadat, és meg is változol.

Ennek a sorozatnak a célja az, hogy új megvilágításba helyezze a változás folyamatát, és az ember működését. A sorozat következő részében bemutatom röviden az AnaLog Módszert. Megtudhatod belőle, hogy mi a lényege, és mik a fő jellemzői, majd ezt követően a harmadikban részletesen leírom a hátterét is.