Amikor egy férfi és egy nő összeköti az életét, jó esetben a kapcsolatban jelen van a szerelem érzése. A világunk a másik ember körül forog, és minden eszközzel próbálunk a kedvében járni. Édes függés ez, amelyben a valódi érzéseket elhomályosítja a szerelem. Olyan dolgokat teszünk meg a másik kedvéért, amit magunktól nem tennénk. Ez a játék megy éveken keresztül, de egyszer csak megváltozik minden.
Ez az életközepi változás 38-42 év között szokott lecsapni gyanútlan áldozataira. Egyik pillanatról a másikra elmúlik a szerelem, és mintha egy hályog hullana le az érintettek szeméről, egészen másképp látják a másikat, a kapcsolatukat. Elkezdődik a sárdobálás, és elképesztően régi dolgok kerülnek elő az emlékek bugyrából. Elhallgatott sérelmek, amelyek nem lettek megbeszélve, meggyógyítva. A kapcsolat egyre rosszabb lesz, és egy ponton úgy tűnhet, hogy a jövőben a közös élet elképzelhetetlen.
Ez az egész helyzet ugyanakkor egy óriási esély arra, hogy a kapcsolatunk hajóját újabb vizekre kormányozzuk. Ez pedig a szeretet.
Az a szeretet, ha el tudom fogadni a másik embert olyannak, amilyen. Tudok úgy kommunikálni és cselekedni, hogy senki ne sérüljön és el tudom fogadni azt is, ha adott esetben a másik elutasít engem.
Ahhoz, hogy erre képessé váljunk, fel kell dolgoznunk azokat a viselkedésmintákat, amelyek az életközepi változásig szolgálták az érdekeinket, az életünket, azon túl viszont már csak problémát okoznak.
Gyermekkorunkban alakultak ki, amikor a szüleink viselkedésére reagálva úgy alakítottuk a sajátunkat, hogy lehetőleg ne utasítsanak el a szüleink, gondozóink. Ezt hívjuk megfeleléskényszernek. Ezt a viselkedésmintát használtuk felnőtt korunkban is, a párkapcsolatunk első felében. Úgy viselkedtünk, hogy a másik ne utasítson el. A kedvében jártunk, miközben folyamatosan kompromisszumokat kötöttünk.
A szerelem elmúltával esélyt kapunk arra, hogy feldolgozzuk azokat a viselkedésmintákat, amelyeket eddig használtunk. Ha ezt megtesszük, akkor új módon tudunk majd kommunikálni, és a cselekedeteinket sem fogják az érzelmeink akadályozni. Fokozatosan visszatér az önbizalmunk, egyre tisztábban látjuk, hogy mi az, ami jó nekünk, és ezt meg is merjük mutatni a külvilágnak.
A társunk így esélyt kap arra, hogy ő is változzon. Így a kapcsolat egy új dimenzióba léphet, amelyet a szeretet vezérel.
Egy kicsit más a helyzet, ha valaki az életközepi változás után elvált, és egy új szerelem jelenik meg a láthatáron. Ebben az esetben, ha az egyik fél vagy mindkettő feldolgozza a konfliktusait, akkor tud úgy változni, hogy a nézeteltéréseket kommunikációs úton meg tudják oldani. Akivel pedig ez még nem lehetséges, akkor azt a kapcsolatot könnyen el lehet engedni.
Aztán megérkezik az az ember, akivel valóban jól és gördülékenyen rendezhetőek a konfliktusok, és így egy mély szeretetkapcsolat alakulhat ki, amelyet már nem a függés tart életben.
Győri Andrea
AnaLog Módszer
konzultáns
www.teljeseletorom.hu/analog-modszer/
Az AnaLog Percek hírlevél ingyenes szolgáltatás, havi maximum 1-2 alkalommal küldjük el.
A feliratkozáshoz töltsd ki az alábbi űrlapot!