A teljesítménykényszer érdekes jelenség az életben. Eleinte fel sem tűnik, hogy jelen van. Még azt is hiszed, hogy jól van így, hogy ilyen vagy. Gyerekként, ha a személyiséged része, akkor talán büszke is vagy rá. Lelkesen szaladsz, hogy te intézd el, te hozd oda, te rakd a helyére azt a valamit.

Aztán jóval később, amikor naphosszat robotolsz, és mégsem érsz a feladataid végére, elkezdesz azon gondolkodni, hogy miért van ez így. Hogy lehet az, hogy valaki kér valamit tőled, te pedig szinte gondolkodás nélkül igent mondasz?

Már abban a pillanatban tudtad, hogy nincs rá időd, nem a te feladatod, vagy egyszerűen nem szeretnéd megcsinálni. Mégis elvállalod.

Utána túlterhelt leszel és talán még neheztelsz is a másikra, vagy éppen magadra, amiért már megint neked kell megoldanod valamit. Miközben még az is lehet, hogy éppen te voltál az, aki jelentkezett a feladatra, vagy igent mondott rá.

Ebben a bejegyzésben a teljesítménykényszerről lesz szó: arról, hogy miért ugrasz, és miért segítesz akkor is, amikor pontosan tudod, hogy nem kellene.

Tudni, hogy mit kell tenned, nem elég

Az ilyen helyzetekben általában azt a tanácsot kapjuk, hogy meg kell tanulnunk határt húzni és nemet mondani. Ez valóban fontos, de bennem felmerül egy kérdés ezzel kapcsolatban: ha pontosan tudod, hogy nemet kellene mondanod, de nem teszed meg, akkor miért nem teszed meg?

„Nem az a kérdés, hogy tudod-e, hogy mit kell tenned, hanem az, hogy képes vagy-e rá!”

Valószínűleg nem azért vállalsz túl sokat, mert nem látod, mi történik. Talán már azt is felismered, hogy mások feladatait végzed el, miközben a saját dolgaiddal nem haladsz. Érzed, hogy fáradt vagy, és egy újabb feladat már nem fér bele az idődbe, mégis igent mondasz.

Tudod, mit kellene tenned, a gyakorlatban mégsem vagy képes aszerint cselekedni.

Hogyan alakul ki a teljesítménykényszer?

Ahhoz, hogy megértsd ennek a viselkedésmódnak a természetét, érdemes megnézni, hogyan alakul ki maga a jelenség.

Ez a viselkedési forma kezdetben kifejezetten eredményes. Ha segítesz másoknak, te intézel el, oldasz meg valamit, akkor elismerést kaphatsz érte. Számítanak rád, megbízhatónak tartanak, és szükségük is van rád. Így aztán hasznosnak, fontosnak, esetleg nélkülözhetetlennek érezheted magad.

• A munkahelyeden te lehetsz az, aki mindig megoldja a nehéz helyzeteket.

• A családban hozzád fordulnak, ha valamit el kell intézni.

• A barátaid tudják, hogy rád bármikor számíthatnak.

Mindez elfogadást, elismerést és biztonságot adhat. Stabilizálhatja az önértékelésedet, és még a céljaid elérésében is segíthet. Mivel újra és újra eredményt hoz, természetesen tovább alkalmazod.

Ebben a szakaszban valószínűleg nem is szeretnél változtatni. Úgy érzed, hogy amit csinálsz, jól működik. Örömmel vállalsz többet, és jó érzés, hogy szükség van rád.

Amikor az egyedi képességből elvárás lesz

Idővel azonban, ahogy az az életben lenni szokott, a helyzet változni kezd. A környezeted alkalmazkodik hozzád.

Az emberek megtanulják, hogy terhelhető vagy. Egyre több feladatot bíznak rád, vagy pedig te magad ajánlod fel, hogy elvégzed. A saját dolgaid fokozatosan háttérbe szorulnak. A korábban különlegesnek számító képességedből egyszerű, megszokott, sőt elvárt alapműködés lesz.

Amit eleinte megköszöntek, azt később természetesnek veszik. Talán újabb feladatokat is adnak, mert úgyis tudják, hogy te megoldod.

Na, ez már olyan pont a folyamatban, ahol megjelenhet a túlterheltség, a fáradtság és a neheztelés. Egy idő után már te is látod, hogy rossz neked az, ahogyan viselkedsz. Szeretnél kevesebbet vállalni, mégsem tudsz egyszerűen leállni.

A „nekem jó” és a „nekem nem rossz” különbsége

Ha meg akarod oldani ezt a helyzetet, először meg kell értened, hogyan működsz. Ennek egyik kulcsa a „nekem jó” és a „nekem nem rossz” közötti különbség felismerése.

Ha egy kicsit jobban megfigyeled ezt a jelenséget, észreveheted, hogy a két állapot nem azonos.

„Eleinte azért segítesz, mert jó érzést okoz. Büszke vagy magadra, mások pedig értékesnek, nélkülözhetetlennek tartanak. Később viszont az érzelmi megélésed megváltozik, és már azért segítesz, mert rossz érzést okozna, ha nem tennéd meg.”

Például azért, mert:

• ha te nem oldod meg, akkor nem lesz megoldva,

• a másik úgyis elrontja, és végül neked kell helyrehozni,

• úgy érzed, hogy ha te nem csinálod meg, soha nem fog elkészülni.

Már nem azért csinálod, mert jó érzés, hanem azért, mert úgy érzed, ha nem tennéd, a helyzet még rosszabb lenne.

Kívülről a két helyzet pontosan ugyanúgy néz ki: valaki kér tőled valamit, te pedig igent mondasz rá. Belül azonban egészen más folyamat zajlik. Az első helyzetben szabadon döntesz, a másodikban viszont a viselkedéseddel elkerülsz egy rossz érzést.

Lehet, hogy önzőnek éreznéd magad, ha nemet mondanál. Attól tartasz, hogy csalódást okozol, megbántod a másikat, vagy rosszat teszel vele. Talán úgy érzed, hogy kevésbé lennél értékes, szerethető vagy elfogadható, ha nem állnál azonnal a rendelkezésére.

Ilyenkor a viselkedésedet egy belső érzelmi gátlás irányítja. Ennek az alapja egyszerű: ha nem segítesz, ha nem te intézed el vagy oldod meg, úgy érzed, rossz vége lesz a dolognak. A nemet mondás még rosszabb választásnak tűnik, mint az, ha ismét elvállalod.

Így aztán habár rossz érzést okoz, inkább vállalod.

Mit tehetsz legközelebb?

Ez a belső hibás működés tartja fenn a viselkedést akkor is, amikor már logikailag pontosan érted, hogy túl sokat vállalsz. Ezért nem feltétlenül elég elhatározni, hogy legközelebb nemet mondasz. A határhúzást éppen az akadályozza, hogy a segítség elmaradása egy rossz érzést kapcsol be.

Legközelebb, amikor automatikusan felajánlod a segítségedet, vagy azonnal igent mondasz egy kérésre, állj meg egy pillanatra, és tedd fel magadnak a kérdést:

„Valóban ezt szeretnéd tenni, vagy csak azt a rossz érzést akarod elkerülni, ami akkor jelentkezne, ha nemet mondanál?”

Ez a különbség kívülről nem látható, belül viszont éppen ez választja el a szabad döntést a kényszeres működéstől. A tartós kényszeres tehervállalás pedig idővel kiégéshez is vezethet.

Magát a problémát megjelenési formájától függően nevezhetjük segítő szindrómának, teljesítménykényszernek, a nemet mondás vagy a határhúzás nehézségének. Ezek a megnevezések mindig a működés valamelyik felismerhető oldalára irányítják a figyelmet. Mögöttük azonban egy összetett, tudattalan viselkedésvezérlési rendszer áll.

Ennek a rendszernek része lehet:

• a túlzott tehervállalás és a megfelelési kényszer,

• az elfogadás és az elismerés megszerzésének igénye,

• a bűntudat, a szégyen és a sajnálat,

• a segítségkérés nehézsége, valamint a saját és a másik ember felelősségének összekeverése.

A megoldás folyamata

Ennek a rendszernek a kialakulását és működését részletesen bemutatom a Segítő szindróma című AnaLog e-képzésben. Abból az anyagból megértheted, hogyan válik a kezdetben eredményes viselkedésminta túlterhelő működéssé, hol születhetnek meg a változáshoz szükséges felismerések, és milyen irányban lehet feldolgozni a háttérben működő érzelmi gátlásokat.

Szeretnéd megérteni és feldolgozni a túlzott tehervállalásod mögött húzódó mintákat?

👉 Kattints ide, és nézd meg a Segítő szindróma e-képzés részleteit! ➔

Loós Balázs

AnaLog Módszer