Az ikervesztés témaköre az utóbbi években vált az önismeret egyik fontos kérdésévé. A jelenség lényege, hogy a fogantatások jelentős részében több embrió indul fejlődésnek, de a várandósság elején az egyikük felszívódik. Az elmélet szerint ez a túlélő iker számára egy életre szóló, „preverbális traumát” jelenthet.
Ezt a korai élményt gyakran hozzák kapcsolatba a felnőttkorban testet öltő magyarázhatatlan magánnyal, a párkapcsolati szimbiózis kényszeres keresésével, vagy éppen a siker és a pénz öntudatlan szabotálásával.
Sokan, akik „kettő helyett” dolgoznak, vagy mindenből kettőt vásárolnak – mintha egy belső bűntudat vagy egy tátongó űr hajtaná őket, amit semmilyen külső eredmény nem képes tartósan betölteni –, szintén az ikervesztésre vezetik vissza a problémájukat.
Az ikervesztés azonban véleményem szerint nem közvetlen oka a felnőttkori problémáknak, és nem egy megváltoztathatatlan sorscsapás, hanem sokkal inkább egy egyszerű indikátor.
Egyszerű oka van ennek:
Mivel magzatként még sem kommunikálni, sem cselekedni nem tudunk, az ikervesztés jelensége önmagában eleve nem lehet semmilyen probléma gyökere.
A felelősséget a saját életünkért nem háríthatjuk másra, sem egy magzati eseményre. A hibákat mi magunk követjük el (tanuljuk meg), és mi is javíthatjuk ki.
Ha esetleg nem mersz párkapcsolatot kialakítani, mert azt hiszed, hogy elvesztetted az ikertestvéredet még magzati korban, akkor abban ugyan igazad lehet, hogy esetleg ő valóban meghalt, ami érzelmileg tényleg megérinthetett. Ezt kétségbe vonni érzéketlenség lenne. Viszont abban is biztos lehetsz, hogy nem ez a valódi oka annak, hogy nem mersz kapcsolódni.
Írok egy egyszerű példát, amivel rávilágítok a kijelentésem hátterére.
Tegyük fel, hogy huzamosabb ideje nincs párkapcsolatod. Tegyük fel azt is, hogy már régen azonosítottad magadban azt a veszteségtől való félelmet, amit talán egykor átéltél, amikor az ikertestvéred a magzati fejlődés folyamán egyszer csak eltűnt.
A kérdés nem ez. Nem az, hogy ez rossz érzés lehet-e neked, és hogy vajon kapcsolatban állhat-e azzal, hogy felnőttként nem mersz tartós kapcsolatot kialakítani. A kérdés az, hogy vajon pontosan mi az, ami ebben akadályoz téged?
Fura kérdés? Lehet, hogy fura, de ha meg akarod oldani a problémádat, akkor jobban teszed, ha őszintén válaszolsz rá. Segítek egy kicsit, hogy könnyebb dolgod legyen. Három lehetőség közül választhatsz:
Bűntudat: Bűntudatod van, mert te maradtál, ő elment, és most ennek a terhét hordozod, hiszen az életed az ő életének az árán jött létre.
Sajnálat: Sajnálod őt, mert elveszített egy lehetőséget. (Azt, hogy miattad, ennél az opciónál hagyjuk el, mert az az elsőben szerepelt.)
Hiány: Hiányzik. Nélküle kell élned.
Nagyjából ebből a három lehetőségből választhatsz és általában ezekkel találkozhatsz a különböző példákban, esetleírásokban is. Látszólag "megmagyarázhatatlan" módon érzelmek kapcsolódnak valamihez, ami nem is része az életednek. Érthető, ha magyarázatot keresel rá, hiszen érteni szeretnéd, hogy miért félsz attól, hogy leveszítesz valakit, akivel még rendes kapcsolatot sem alakítottál ki. Kézenfekvőnek és logikusnak tűnik a lehetőség, hogy azért, mert valakit már elveszítettél korábban. Például az ikertestvéredet még a születésed előtt. Kézenfekvő és logikus lehet, de ettől még nem oka a problémádnak.
Én praktikusan gondolkodó (mérnök) ember vagyok. Természetesen elfogadom azt, hogy ha megoldást találsz egy elképzelt magzatkori problémára – például elbúcsúzol képzeletben tőle – akkor az jó érzés lehet. Azt viszont kétségbe vonom, hogy ettől a hiányérzeted, vagy akár a másik két érzés bármelyike tartósan változna.
Én még olyan emberrel nem találkoztam, akinek ne azért lett volna bűntudata, mert valahol, valamikor a való életben megtanulta azt, hogy ő a hibás azért, mert más valakinek rossz.
Az ilyen tapasztalatok (programok) nem képzeletben születnek. Az élet szüli őket.
Nagyon egyszerű forgatókönyv alapján.
Például: Mondjuk öt éves korod tájékán valamikor megéheztél, kimentél a konyhába. Megláttad a Nutellás üveget a polcon, de nem érted fel, úgyhogy odatoltál egy széket. A szék megbillent alattad, és az üveg a földön landolt. Erre rövidesen megérkezett az anyukád, aki vehemensen elmagyarázta, hogy ezt még egyszer (nélküle!!!) meg ne próbáld, és különben is nézd meg, hogy most mit csináltál. Neked köszönheti, hogy takaríthat a konyhában.
Tetszik a példa? Egyszerre két dolgot lehet megtanulni egy ilyen affér során:
Hiányérzet: az anyukád (vagy éppen apukád) nélkül bajba fogsz kerülni. Tehát rossz lesz neked.
Bűntudat: A történtekért csak magadat okolhatod, és még neki (tehát másnak) is problémát okozol vele.
Az előbbi a hiányérzet, az utóbbi pedig a bűntudat „melegágya”. Pontosan fogalmazva a születésének a pillanata.
Ettől még természetesen lehet, hogy az ikertestvéred meghalt a magzati fejlődésetek során. De a hiányérzetednek és a bűntudatodnak nem az az oka, hanem az, ami a születésed után történt. A jelenlegi helyzeteden (nem mersz párkapcsolatot kialakítani) az, hogy a testvéred esetleg életben maradt volna, vagy éppen elbúcsúztál volna tőle (ami magzatként kivitelezhetetlen, hiszen nem tudtál "volna" beszélni), cseppet sem változtat. Arról nem is beszélve, hogy képzeld el az előbbi történetet úgy, hogy mondjuk az ikertestvéred életben van és mondjuk ott áll a sarokban és végignézi az egész jelenetet. Akkor nem lenne hiányérzeted, vagy bűntudatod?
A problémáidat (értsd: hibás mintáidat) vezérlő érzelmek nem a születésedet megelőző hónapokban, hanem az azt követő években keletkeznek. Valós emberekkel valós konfliktusokban, melyekre a mai napig nincs megoldásod.
Ha szeretnél párkapcsolatot, mert eleged van abból, hogy félsz attól, hogy elveszíted a másikat, akkor dolgozd fel a konfliktusokat, amikben az érzelem keletkezett. Nem lehetetlen, és hidd el, nagyon felszabadító hatása van!
Az ikervesztés nem fikció, de nem is az oka a problémádnak. Én inkább amolyan indikátorként, ellenőrzési pontként kezelem, ha a munkám során találkozom vele. Hasznos, de a haszna nem abban rejlik, hogy azon keresztül találsz megoldást. Legalábbis nem úgy, ahogy eddig esetleg gondoltad.
Ha tetszik a fenti gondolatmenet, akkor jó hírem van: nem egy megfoghatatlan, magzati esemény áldozata vagy, hanem egy működési minta „gazdája”. A mintákat pedig, ahogy megtanultad, át is tudod írni.
A hiányérzet és a bűntudat megszüntetéséhez nem kell évekig kutatnod a múltat. Csak egy pontos eszközre van szükséged, amivel megtalálod és feldolgozod a tünetek mögött húzódó valódi, gyerekkori érzelmi blokkokat.
Ehhez kétféle segítséget is tudok adni, attól függően, hol tartasz:
1. Ha még keresed a valódi okot: Ha érzed a problémádat, de még nem látod tisztán, mi akadályoz, és szeretnéd pontosan beazonosítani a gátló tényezőket, és egyben a céljaidat is megfogalmazni, akkor a 21 napos programot ajánlom. Ez segít célt állítani, és megtalálni a „hibás alkatrészt”.
👉 Megnézem a 21 napos AnaLog programot
2. Ha kész állsz az önálló megoldásra: Ha már nem csak érteni akarod a problémát, hanem rendelkezel az elszántsággal, hogy meg is oldd, akkor az AnaLog önoldó képzésen a kezedbe adom a javításhoz szükséges szerszámokat.
Letöltöm az útmutatót!
Logikusan és érthetően az ember működéséről, az érzelmek keletkezéséről, a generációs minták örökítéséről és az emberi életről. Információk, melyekkel megváltoztathatod az életedet, megoldhatod a problémáidat, konfliktusaidat.
Bármilyen változásról is legyen szó, az nem feltétlenül egyszerű. Mi abban segítünk, hogy az AnaLog Módszer segítségével megtaláld a számodra megfelelő megoldást.
Az AnaLog Percek hírlevél ingyenes szolgáltatás, havi maximum 1-2 alkalommal küldjük el.
A feliratkozáshoz töltsd ki az alábbi űrlapot!
