
2014-től szervezek képzéseket, ahol az AnaLog Módszert tanítom.
Eleinte évente kettő, majd 2019-től négy alkalommal online és offline csoportoknak.
Mint minden önismerettel és önfejlesztéssel foglalkozó módszer, az AnaLog is intuitív alapokra épült eleinte. Intuíciókat tanítani azonban nehéz, illetve mindenkinek máshogy működik az intuíciója. Engem viszont az érdekelt, hogy hogyan lehet érthető, átlátható és egységesen működő módszert kialakítani, ahol könnyen tanulható lépéseken keresztül fejlesztheti mindenki önmagát, vagy segíthet esetleg másoknak is, miközben mégis egyedi utat jár be. Emiatt a képzéseimet és a módszer tanítási módját évről évre változtattam, míg kialakult a mai, végleges változata.
Az AnaLog képzések úgy vannak felépítve, hogy a módszer alapját adó lépéseket értsd és tanuld meg először, majd ezeket alkalmazva, folyamatosan fejlesztve, és változtatva önmagadat, fokozatosan tanulj meg támaszkodni az intuícióidra és irányítsd az életedet biztos kézzel, neked megfelelően.

Az élet bármely területén alkalmazható
A gyakorlatban tesztelt és ellenőrzött módszert osztunk meg veled, melyek az élet bármely területén, bármilyen probléma, konfliktus megoldásában segítenek.

Lépésről lépésre vezetünk végig
Képzési anyagainkat könnyen érthető elemekből állítjuk össze, így azok nem igényelnek semmiféle előképzettséget, vagy alaptudást.

Megoldások a te kezedben
A résztvevőktől kapott visszajelzések alapján fejlesztett képzéseink átfogó tudást adnak az érzelmek feldolgozásához és a változáshoz akkor is, ha önállóan, szakember segítsége nélkül akarsz haladni.

Stabil és rugalmas támogatás
Képzéseinket folyamatosan fejlesztjük a résztvevők visszajelzései alapján, a felmerülő kérdéseidre válaszolunk, és minden szakmai segítséget megadunk a gyors és stabil fejlődéshez.
Tanulj meg önállóan változni
Folyamatosan frissülő képzési anyagaink segítségével olyan – valós tapasztalat alapján – letesztelt tudást sajátíthatsz el, amit a saját életedben sikeresen tudsz majd alkalmazni.

Hogyan haladhatsz?





21 napos program
A 21 napos program stabil technikai alapot biztosít az AnaLog Módszer alkalmazásához, az érzelmek feldolgozásához és a változáshoz. Felkészít az érzelmek és a hibás generációs minták feldolgozására.
Megtanít a figyelem rugalmas, összpontosítására (koncentrációra), valamint képessé tesz a hosszú távú célod pontos meghatározására. A vizualizálásra és a verbális megfogalmazására. Ez utóbbi az érzelmek, és gátlások pontos meghatározásának a feltétele.
A program képessé tesz a rövid távú célok meghatározására és az azok megvalósítását akadályozó tudattalan érzelmi blokkok és gátlások pontos és automatikus beazonosítására. Megnyitva ezzel az utat a megvalósítás, vagy az érzelmi feldolgozás felé.

Önoldó képzés
Az AnaLog Önoldó képzés egy gyakorlati alapozó tréning, amelynek elsődleges célja, hogy önállóan, külső segítség nélkül felismerd és kijavítsd a viselkedésedet vezérlő, tudattalanban futó hibás érzelmi programokat. Áthidalja a szakadékot a racionális megértés és a valódi feldolgozás és cselekvés között azoknál, akiknél (pl.) az akaraterő vagy a hagyományos belátásra, vagy vizualizálásra épülő technikák nem hoztak tartós változást. Az AnaLog önoldó képzés, a belső képi világra építve teszi hozzáférhetővé és javíthatóvá azokat a belső automatizmusokat (programokat), amelyek a gátlásokat okozzák.
A képzésen elsajátítod azt az egyedi 7 lépéses technikát, amellyel a gátlásaidat, érzelmeidet, hibás mintáidat feldolgozhatod és ezáltal megváltozhatsz.
A képzés végső kimenete egy olyan önálló problémamegoldó kompetencia, amellyel külső segítség nélkül képes leszel kezelni a mindennapi konfliktusaidat és visszatérő elakadásaidat.

Haladó képzés és mentori program
Haladó képzés
Ez a képzési szint képezi a hidat az önoldó képzéstechnikai ismeretei és a magabiztos, készségszintű alkalmazás között. A havi rendszerességű alkalmak során tematikus elméleti mélyítést és gyakorlati oldást és esettanulmány-elemzést végzünk a módszertani tisztánlátás érdekében.
A tematikus alkalmakon olyan speciális, sokakat érintő életterületek AnaLog szemléletű hátterét és kezelését tárjuk fel, mint például a gyász, gyereknevelés, párkapcsolati, vagy a pénzügyi blokkok. A gyakorlati elemzések során a beküldött jegyzetek és minták alapján tisztázzuk a konkrét kommunikációs technikákat és a váratlan helyzetek megoldását.
A képzés célja, hogy ne csak értsd a rendszert, hanem képes legyél kezelni a feldolgozás során felmerülő komplex érzelmi folyamatokat is, ezzel szerezve gyakorlatot a magabiztos önoldásban, és felkészülve a konzultánssá válásra.
Mentori program
A mentori program a rendszer legintenzívebb gyakorlati színtere, ahol kiscsoportos keretek között zajlik a technika rutinszerű begyakorlása. A találkozókon a résztvevők tapasztalt mentor felügyelete mellett oldják egymást, így szerezve magabiztosságot a 7 lépéses technika alkalmazásában. A mentor azonnali visszajelzést ad a folyamatról és a precíz jegyzetelésről, korrigálva az esetleges technikai hibákat vagy elakadásokat. Ez a munkaforma biztosítja a leghatékonyabb személyes fejlődést is, mivel a rendszeres oldásokkal ütemes haladás érhető el a saját problémák megoldásában. A programban való részvétel elengedhetetlen feltétele a hivatásos konzultánssá válásnak, mivel itt alakul ki az a szakmai biztonság, amelyre a későbbi önálló munka épül.

Konzultánsok képzése
Ez a 14 hetes online szakmai folyamat a 7 lépéses algoritmus készségszintű ismeretére építve vezet be a hivatásszerű konzultánsi munka világába. A képzés során saját érzelmi mintáid mélyszintű tisztításával alapozod meg szakmai hitelességedet, miközben a tapasztalati tudást tudatos segítői kompetenciává alakítod. A tematika átfogja az emberi kapcsolatok és a hivatás legfontosabb dinamikáit, rávilágítva a fejlődést gátló manipulatív stratégiák és gátló érzelmek feloldására. Elsajátítod a tudattalan legmélyebb gátjait feltáró reinkarnációs képek és érzelmi analógiák sebészi pontosságú alkalmazását, eljutva a problémák valódi gyökeréig. A folyamat végére a precíz jegyzetelési technika és a minőségbiztosítási szemlélet adja meg azt a szakmai biztonságot, amellyel önállóan és magabiztosan vezethetsz le komplex oldásokat.







