Tervezett dátum:
2025. Január 24. Péntek1092 Budapest, Ráday u. 47.
A régebbi korokban, ha egy nő eljutott a nagymama szerepbe, az teljesen másképp zajlott. Akkoriban a családok együtt éltek sok helyen, több generáció, szülők, nagyszülők, unokák. Mindenkinek meg volt a szerepe, helye, ki mit csinál, dolgozik, vállal a közös együttélés során keletkező feladatokból.
A nagymama, ha együtt élt az új családdal segített a házi munkában, főzésben, a kertben tevékenykedett, vigyázott az unokákra, amíg a szülők dolgoztak. Így a szülők ideje is felszabadult és ő sem érezte magát haszontalannak, feleslegesnek. Az unokának se kellet egész nap óvodában, iskolában lenni, hazamehetett a mamához ebédre és otthon várhatta meg a szüleit.
Hogy ez jó volt, vagy sem, azt nem dolgom eldönteni. Szubjektív, hogy a szülő, nagyszülő, gyermek ezt hogyan élte meg, valószínűleg volt jó és rossz oldala is egyaránt.
A mai világban elsősorban arra törekszenek a fiatalok, hogy külön otthonba költözzenek, a szülőktől távol éljenek. Vannak olyan gyermekek, akik a tengerentúlig meg sem állnak. De az egy városban, egy faluban élés is viszonylag ritka ma már.
Ez a helyzet másmilyen problémákat okoz, a mai fiataloknak és szüleiknek egyaránt.
Nagyon sok olyan család jön létre, ahol a szülők elválnak és az anyuka egyedül neveli a gyermekét, vagy gyermekeit. Az apuka hétvégi apuka lesz kéthetente. Vagy esetleg kétheti váltásban a gyermek felügyelete anyánál és apánál felváltva történik.
A munka világa is megváltozott. A dolgozók nyugdíjkorhatára kitolódott.
Ezzel párhuzamosan a gyermeket vállaló nők életkora is. Már nem szülnek a nők 20 és 30 év között olyan gyakran, lassan inkább a 30- 40 éves korosztály jut el a gyermekvállalásig.
A nők és férfiak az érettségi után még sokan tovább tanulnak.
Szabadabb a párkapcsolat, házasságon kívüli összeköltözés, együtt élés. Ez lehetővé teszi, hogy ha valami nem működik jól, tovább lépjenek és új párt találjanak.
Így eleve a családalapítás, ami az elköteleződéssel, vagy házassággal kezdődne és általában a gyerekkel folytatódna, kitolódik.
Ebben a sok információt hordozó és nagyon kaotikus helyzeteket produkáló világban egy nagymama szerepe is sok féle lehet.
Azért írok erről a témáról, mert én is nagymama vagyok. Közel áll hozzám a téma és vannak benne megtapasztalásaim.
Mindenre rá tudom venni magam, amit az unokám kér, vagy amire látom, hogy éppen szüksége van. És nem, nem megfeleléskényszerből, vagy bűntudatból, hanem azért, mert egyszerűen élvezem minden pillanatát, amit együtt töltünk.
Kíváncsian figyelem minden mozdulatát, az első fordulástól, felüléstől, első lépésektől, amikor először találkozik dolgokkal! Nagyon jó érzés teljes figyelmemmel minden rezdülését átélni, ahogy létezik, él, tanul, ismétel! Minden jó, amit tesz és csinál, semmi se hoz ki a nyugalmamból, teljes nyitottan fogadom őt!
Azért nem volt ez mindig így. Hozta a nem alvós, sírós mintát, amitől én is tehetetlenné váltam ma is, ahogy az anyukája gyermekkorában is.
Lehetett vele dolgozni, oldani nekem is. Ez is tanulási, fejődési, változási folyamat.
Amikor a lányaim kicsik voltak, nem volt erre lehetőségem. Egyedül nevelő szülőként, sok megoldandó feladatom volt. Társsal könnyebb lett volna. De akkor se élhettem volna ezt meg így.
Nem is éltem. Nem tudtam. Nem csak a körülmények miatt, hanem a belső tanult mintáim és érzelmeim miatt se.
Mondják, hogy nagyszülőnek lenni egy teljesen más minőség. És igen, ez így van. A gyermekért való felelősség, a feladatok a szüleiké. A nagymamának nincs más dolga, mint szeretni.
Ezt is lehet rosszul csinálni, mint minden mást az életben. Pontosabban nem is rosszul, csak úgy, ahogy a mintáink engedik.
Ahogy a tudattalanban tárolt érzelmek és a hozzájuk kapcsolódó emlékek és viselkedésminták ezt lehetővé teszik a számunkra.
Ha nem dolgozom magamon és nem keresem a megoldást a kapcsolataimra már viszonylag fiatal korom óta, ha nem indulok el a tudatosodás útján, valószínűleg nem lennék képes megélni ezt így.
Amikor egy kicsi megszületik egy családba, nagy kihívás a szülőknek. Egy élő csöppség, akire a nap 24 órájában figyelni kell. Ha épp egy sokat alvó, nyugodt kisbaba érkezik, akkor is az első idők nagyon fárasztóak az édesanyának.
Ha apa segít, lehet rá számítani és netán tudnak is a szülők egymással jól kommunikálni, akkor is embert próbáló helyzetek keletkeznek és folyamatosan sok a terhelés.
Az én és a korosztályom még sok hibás viselkedéssel, szeretethiánnyal, lelki és akár fizikai sérülésekkel, tudattalan generációkon keresztül öröklődő bántást okozó mintákkal lett nevelve. A szüleink az érzelmeiken keresztül tudattalanul hozott döntésekkel, viselkedésekkel kezelték a helyzeteket. Nem tudtak mást, nem volt rá megoldásuk. Talán esélyük, lehetőségük se, hogy ezen változtassanak. Ha fel is ismerték, hogy valami nem jó, hogy nem így kellene, nem volt mihez nyúlniuk, merre indulniuk.
A világ változásával, a mi korosztályunknak már van lehetősége felismerni, javítani, feldolgozni az érzelmeket. A mi gyerekeinknek még mi is tovább adtuk a félelmeink, negatív érzelmeink által a hibás tanult mintákat. A gyerekeinknek viszont most már egyre több lehetősége nyílik ezeknek a mintáknak az átírására, az érzelmek feldolgozására. Így az ő gyermekeik már talán kevesebb sérüléssel nőhetnek fel és majd az ő gyerekeik és az utána következők talán már élhetnek egy olyan életet, amiben nem a félelem, hanem a szeretet, az elfogadás az irányadó és létező valóság.
A boldogságunk azon múlik, hogy akarunk- e, képesek vagyunk- e tenni belső munkával ezért. Egyenként, magunkban változást létre hozva megtanulni valóban jól szeretni.
Ha a szülő és a között a gyermek között, ahol az unoka érkezik tökéletes lenne a kapcsolat , akkor nagyszülőként nem futnánk bele annyi konfliktusba.
Az esetek legnagyobb részében sajnos ez még nem így van.
Ha a nagyszülő kritizáló, mindent jobban tudó személyiség, akkor ha a gyermekre vigyáz, vagy segít ,amikor a szülők kérik, abból az lehet, hogy mivel mindent jobban tud és nyomul, a szülők kénytelenek nem kérni a kapcsolódásból. Sértődés, harag, bűntudat, szégyen és magány. Ismétlődik a folyamat és az érzelmek addig, amíg valaki fel nem vállalja, hogy ezt a folyamatot itt megállítja.
Ha a gyermek úgy nőtt fel, hogy a nagyszülőben bűntudat van, hogy nem volt elég jó szülő, akkor itt is folytatódnak a manipulációs viselkedési minták, megfeleléskényszer, nem jó kommunikáció és az ebből következő sértődés, harag, bűntudat, szégyen, magány…
Minél több nagyszülő és szülő néz szembe ezekkel az érzésekkel, annál jobb helyzetbe kerülhet a következő nemzedék.
Ha dolgozunk azon, hogy ezek az érzelmek feldolgozásra kerüljenek, a viselkedésünk, kommunikációnk változásával szeretetet teremthetünk a családunkban és begyógyíthatjuk azokat a sebeket, amelyek nem engedik és teszik lehetővé a boldog, szabad és kiegyensúlyozott életet.
Én szerencsésnek érzem magam, hogy a gyermekeim nem költöztek elérhetetlenül messzire.
Jó dolog számomra ez így, hogy nekik is van külön otthonuk, családjuk, és én is élem a magam életét.
Az is nagyon jó, hogy van lehetőségem minőségi időt tölteni az unokámmal. Főzők neki, vigyázok rá és foglalkozom, játszom vele, ha úgy adódik. Reményeim szerint ez neki, nekem és a szüleinek is jó és rendben levő.
Ezeket a dolgokat már tudom , hiszen amíg felnőttek a gyerekeim, ezeket a feladatokat teljesítettem, gyakoroltam. Nem volt idő önmegvalósításra, mert akkor nem is annak volt itt az ideje, hanem a gyermekeimnek és a rájuk való figyelésnek. Más kérdés, hogy nem ment jól, mert egyedül voltam egy olyan feladatra, ami két emberre van tervezve és kitalálva és még azoknak se sikerül sokszor, ha együtt is maradnak, akkor se.
Ma viszont már lehetőségem van arra, hogy „önmegvalósítsak”. Ez számomra a nagymamaságon kívül többek között azt jelenti, hogy amikor lehetőségem adódik rá, akkor megosztom a tapasztalataimat másokkal.
Azt is jelenti, hogy évek óta dolgozom magamon, készültem tudatosan arra, hogy a gyerekeim felnőnek, új családot alapítanak és akkor nekem az elengedésük ne okozzon nehézséget, hogy bármilyen idősen is, legyen egy olyan dolog az életemben, amit szívesen csinálok, ami értékessé teszi a napjaimat, örömmel tölt el és kiteljesíti az életem.
Pont azért, mert már nem az az élet, ami régen volt. Új világ van születőben, ahol már nem csak elviselhetjük a sorsunkat, hanem van lehetőségünk tenni azért, hogy olyan életet éljünk, amilyet kielégítőnek tartunk a magunk számára. Mindenki a sajátjára.
Mindannyian úton vagyunk! Tesszük a dolgunkat és változunk! Ezáltal változik a világunk is.
Én úgy látom most az életem, hogy a szülői minták elengedésével, az egyre jobban értő figyeléssel, a gyermekeim elfogadásával, a haszontalanság érzés feldolgozásával lassan megtalálom a helyemet a világban, ahol tehetek a jövőért, még remélem sokat!
Ahol egy kicsi arcocska feltétel nélküli szeretetmosolya, apró ölelő kis keze bónusz és nagy lehetőség szülőnek, nagyszülőnek egyaránt a változásra.
A gyerek jön és tanít! Szeretni tanít! Ha nyitottak vagyunk rá, minden lehetséges!
Tóth Éva
AnaLog Módszer konzultáns
Az AnaLog Percek hírlevél ingyenes szolgáltatás, havi maximum 1-2 alkalommal küldjük el.
A feliratkozáshoz töltsd ki az alábbi űrlapot!