Tervezett dátum:
2025. Január 24. Péntek1092 Budapest, Ráday u. 47.
Sokan érezzük úgy, hogy szívesen változtatnánk a világon - a mindennapok rohanásán, a zajon, a nyomáson, amit a külvilágból érzünk, hogy menjünk, vásároljunk, “éljünk”, bulizzunk. Lassuljunk le! - hallhatjuk egyre több helyről, de sokszor ezt nagyon nehéz megtennünk, hiszen a világ nem erre van berendezkedve. A feladatok, a munka, az előrehaladás, a fejlődés, a gondolkodás, az előremenetel, a teljesítmény az, amit társadalmunk igazán értékel.
Érdekes módon, ha megnézzük a férfi és női minőséget, akár a kínai filozófia yin és yang párosában, azt látjuk, hogy a fenti értékek mind a férfi oldalunkhoz tartoznak. A férfi a világos, meleg, a tűz, a felfelé, kifelé irányuló, a szellemi, égi, a Nap, a nappal, az aktivitás, cselekvés, a tavasz és a nyár. Ezzel szemben a női minőséghez a sötét, hűvös, a víz, a lefelé, befelé irányuló, az érzelmi és testi, a föld, a Hold, az éjszaka, a passzivitás, pihenés, az ősz és a tél tartozik. Első olvasatra az ember talán bele is borzong egy kicsit a női oldalhoz tartozó minőségekbe, annyira elutasítjuk ezeket. Pedig valójában ugyanannak az éremnek a két oldaláról beszélünk. Mégis, a mi nyugati társadalmunkban elutasítjuk az egyik oldalt, szükséges rossznak tekintjük például az alvást és gyűlöljük a telet, amikor minden sötét, nedves és hideg - és amikor a természet törvényei szerint sokkal többet kellene pihennünk, ezzel együtt lehetőség nyílna a belső világunkkal foglalkoznunk.
Az AnaLog Módszerben hasonlóképp jelenik meg a női és férfi minta, amelyekkel dolgozunk. Például a kommunikációban az információ adás, a “megmutatom magam” a férfi mintához, a kérdezés, kíváncsiság, az információ befogadása pedig a női mintához kapcsolódik. Az AnaLogban is azt tapasztaljuk, hogy a befogadás meg kell hogy előzze az információ adást. Először értsük meg, mit érzünk mi magunk, aztán beszéljünk. Előbb értsük meg, mit mond a másik, aztán reagáljunk.
Ehhez képest a hétköznapjainkban minimális időt fordítunk a befogadásra, a női oldalunkra. Generációról generációra száll az a minta, hogy a munka a legfontosabb, dolgozni, haladni kell - miközben életünkből kikoptak az ünnepek, a rituálék, a kukoricamorzsolás, a mese, a megállás, a visszatekintés, a csendes időszakok, amikor nem tervezünk, csak engedjük, hogy minden leülepedjen bennünk. Ha valaki ma ilyesmire tudatosan időt szán, azt jó esetben értetlenséggel fogadja a környezete, rosszabb esetben lustának bélyegzi. Pedig a cselekvést meg kell, hogy előzze a pihenés, a beszédet a hallgatás, az alkotást a légüres tér, a kilégzést a belégzés. Amikor hagyunk időt a befelé figyelésre és a pihenésre, a feladatainkat jóval hatékonyabban tudjuk elvégezni - tisztább fejjel gondolkodunk, és tűpontosan látjuk, mi a következő lépés.
Szépen látszik ez abban az AnaLog oldásban, amely azzal indult, hogy kliensem (nevezzük Katinak) rettenetesen érzi magát, amiért még nem vett magának új autót, pedig a régi szinte már “kirohad alóla”. Innen az első belső kép, ahová eljutunk, az, hogy gyerekként fekszik a fűben, majd jön az édesapja, és hívja, hogy menjenek valahová. Bár eddig olyan jól elvolt és nem jó neki, hogy megzavarják, Kati most már úgy érzi, ott maradni unalmas lenne, ezért az édesapjával tart, ahol nem érzi jól magát. Több képen keresztül haladva, a probléma gyökeréhez érve egy hasonló képet találunk: Kati egy kisállattal játszik, amikor jön az édesapja és azt mondja, Kati menjen ki a temetőbe, itt a virág, amit ki kellene vinni. Hiába jelzi neki, hogy ő most nem szeretne, az apa nem fogadja ezt be. Végül úgy javul a kép, hogy együtt mennek ki a temetőbe és az apa biztosítja Katit, hogy utána még játszhat az állatokkal. Ez így egy jó közös programmá válik - az apa befogadta Kati igényét a kapcsolódásra, amit valószínűleg az állatokkal élt át addig. A fűben fekvős képben csak fekszik, és nem jön senki, aki megzavarná - ez nagyon fontos, hiszen itt engedélyt kap önmagától a pihenésre, semmittevésre is. Az oldásból visszatérve már nem nyomasztja az autó kérdése - utólag pedig beszámol arról, mennyi mindent el tudott intézni azóta, amit korábban halogatott. Ha nem nyomasztja az embert a teljesítménykényszer, ha megéli azt, hogy saját választása szerint pihenhet vagy dolgozhat, máris könnyebbé válik minden feladat.
Egy másik oldásban a kliensem (nevezzük Dórinak) egy olyan belső képet idéz fel, amikor a nagymamájának szeretne pudingot vinni, de az udvarra kilépve megcsúszik a jégen és összetöri a pudingos tálat. Ráadásul még megjegyzést is kap, hogy milyen ügyetlen. Az oldás során eljutva a probléma gyökeréhez, női mintával foglalkoztunk: totyogósként boldogan játszik egy labdával, de az aztán begurul a szekrény alá. Jelez az édesanyjának, aki be is jön, felveszi és rögtön vigasztalni kezdi - ami egyébként egészen jó eset, gondolhatnánk. De nem kérdezi meg, mi a baj. Dóri egyébként azt éli meg ebben a jelenetben, hogy ő milyen ügyetlen, a labdát sem éri el és még az anyukájának sem képes elmondani (a kevés szóval, amit ismer ebben az életkorban), hogy mit szeretne. Az oldás során kijavult képben az édesanya kíváncsi Dórira, és miután kicsit megnyugodott, Dóri el tudja neki magyarázni, hogy a labdára lenne szüksége, amit így vissza is kap. A pudingos jelenetbe visszatérve észreveszi a jeget, átlépi, és eljut a nagymamához a meglepetéssel. Ez a kép nagyon szépen mutatja, miért vagyunk sokkal hatékonyabbak, amikor be tudjuk fogadni a külvilág jelzéseit - és hogy hogyan hat erre a kapott női mintánk.
Ez nem csak a munka világában van így - anyákkal foglalkozó szakemberként azt tapasztalom, az édesanyáknak még nagyobb szükségük van (lenne) arra, hogy teret engedjenek a női oldaluknak. Teljesítménykényszerből nem lehet szeretettel, odafigyeléssel gyereket nevelni, mert lemaradunk magáról a gyerekről. Ha mindig a következő feladatra koncentrálunk, nem tudunk odafordulni hozzá és észrevenni, valójában mire van szüksége. Nemrég az online csoportomban mesélte egy édesanya, hogy egy fogzós éjszakán milyen jól jött neki ez a gondolat - nem rögtön megoldani akarta a problémát, hanem megállt és figyelt. Befelé, a megérzéseire, és kifelé, a gyermekére. Így rá tudott jönni, mi az a testhelyzet, amiben kisebb a fájdalom és el tud aludni a gyermek.
Valószínűleg sok anyának van ilyen tapasztalata - de a hétköznapjainkban minket is elárasztanak a feladatok, mi is ugyanabban a világban élünk, ahol a teljesítmény az érték. Anyaként valójában nem létező fogalom a teljesítmény. Esetleg húsz év múlva kiderül, mennyire voltunk “jó anyák”, de leginkább akkor sem. A jelenünkben nem mérhető a munkánk, legfeljebb az, hogy tiszta-e a lakás, rend van-e, “jól nevelt”-e a gyerek (...), hangosan köszön-e és megeszi-e a kelkáposzta főzeléket. Ezeknek, ha belegondolunk, semmi köze ahhoz, jó anyák vagyunk-e, mégis gyakran úgy érezzük, ezekben mér bennünket a társadalom.
Bátorság, erő és sok belső munka kell ahhoz, hogy ezektől az elvárásoktól, a belénk nevelt teljesítménykényszertől el tudjunk szakadni. De az első lépés mindig a tudatosság - az, hogy felismerjük ezeket a mintákat a saját életünkben, és megpróbáljuk tudatosabban használni a női oldalunkat is.
Faragó Ági
Az AnaLog Percek hírlevél ingyenes szolgáltatás, havi maximum 1-2 alkalommal küldjük el.
A feliratkozáshoz töltsd ki az alábbi űrlapot!