Bár sokan sokféleképpen viszonyulunk a karácsonyhoz, abban valószínűleg egyetértünk, hogy a karácsony az év legkiemelkedőbb ünnepe, legalábbis a keresztény kultúrában. Jellemzően már ősz elején meg szoktak jelenni az első „X. nap múlva itt a karácsony” típusú cikkek, és a boltokban egyre korábban, olykor már akár októberben feltűnik a karácsonyi dekoráció, valamint a hol burkolt, hol feltűnőbb nyomás, „vásárolj, vásárolj, vásárolj.” A karácsony kétségtelenül szól a családról, a szeretetről, az együttlétről, de sajnos mostanra olyannyira szól a stresszről is, hogy több kutatás is készült a karácsonyi stressz vizsgálatáról. (Nem viccelek, ha beírod a kifejezést a keresőbe, számos kutatást fogsz találni.) AnaLog konzulensként januárban hirtelen sokkal elfoglaltabb leszek, és más segítő foglalkozású ismerőseim is beszámolnak a karácsony megterhelő hatásait januárban gyógyítani akaró kliensek magas számáról. Tetszik vagy nem, úgy tűnik, a karácsonyi készülődést nem szoktuk könnyedén megúszni, ami miatt a karácsony jobb esetben csak a kimerültség, rosszabb esetben sajnos a feszültség vagy akár a gyilkos indulatok terében telik. Az egyik legmegrázóbb eset számomra az volt, amikor januárban – akkor még tanárként dolgoztam – az iskolában a kolléganőm megrendülten mesélte, hogy az osztályában az egyik gyerek szülei annyira összevesztek karácsonykor, hogy az apa Szenteste a remegő gyerekek szeme láttára vágta ketté láncfűrésszel a karácsonyfát. Szívből remélem, hogy nálatok ennyire nem szoktak elfajulni a dolgok, ezzel együtt talán számodra is hasznos lehet néhány gondolat, hogyan is tudod a karácsonyi készülődést az önszeretet terében megélni. Ebben az írásban összeszedtem néhány „önszeretet gyilkos” hozzáállást, amivel minimum megnehezíted a helyzetedet, de sajnos gyakran akár ki is tudod nyírni a karácsonyi hangulatot, majd megosztom veled, én hogyan figyelek arra, hogy a karácsonyom az önszeretet terében teljen.

Önszeretet gyilkos hozzáállás – mit érdemes elkerülni?

A gyerekkori karácsonyok sokszor mély nyomot hagynak bennünk, vagy azért, mert annyira csodálatosnak éltük meg, hogy felnőttként is szeretnénk a családunknak hasonlóan szép élményeket teremteni, vagy azért, mert annyira traumatikus volt, hogy megfogadtuk, a mi családunkban igenis szépek lesznek a karácsonyok. Mindkét esetben könnyen beleeshetünk az egyik legfőbb önszeretet – és karácsonyi hangulat – gyilkos hozzáállásba, a megfelelési kényszerbe. Ebben az esetben az egész ünnepi készülődés arról szól, hogy boldog-boldogtalan létező és még csak nem is létező elvárásainak próbálunk bármi áron megfelelni, önmagunkat ezzel a végletekig stresszelve és kizsigerelve. Mivel sajnálatos módon a szomszéd pulykája mindig sültebb, és az ajándékokra fordított összeg valahogy mindig kevésnek bizonyul, a megfelelési kényszerrel sajnos garantáltan rengeteg rossz érzést fogunk okozni magunknak, csak hogy karácsonykor a „nem vagyok elég jó” pusztító érzésével álljunk a fa alatt. Ráadásul a családunk valahogy pont nem azt szokta várni, amit mi hiszünk, hogy elvárna, így hiába „dolgozzuk ki a belünket” a családért, végül legtöbbször nem – vagy nem pont úgy, mint reméltük – kapjuk meg az elismerő pillantásokat, mondatokat, ami után már egy rossz hangsúly is elég, hogy kipattanjon a veszekedés éppen „Szent karácsony napján.” Ilyenkor pedig legtöbbször megjelenik a második gyilkos, a bűntudat.  Bűntudatot minden miatt tudunk érezni. Mert nem annyira finom az étel, mert túlment a steak, kirepedt a beigli, anyós pajtásnak persze megint van egy elmarasztaló megjegyzése, és a gyerek sem örül eléggé az ajándéknak. Ilyenkor az egészet baromira igazságtalannak érezzük, hiszen mi mindent megtettünk, de „nektek semmi nem elég”. A bűntudat kegyetlenül mardosó érzés, amitől rendszerint magyarázkodással igyekszünk megszabadulni, ami tapasztalatom szerint hihetetlen gyorsasággal torkollik veszekedésbe.

Hogyan csináljam másképp?

Az írásomnak természetesen nem az a célja, hogy megmutassam, mennyire pocsék időszak a karácsony, a saját tapasztalatom az, hogy némi tudatossággal és sok önmunkával el lehet kerülni a karácsonyi stresszt. Őszinte leszek, a bűntudatot vagy a megfelelési kényszert nem fogom tudni kidumálni belőled, szerintem más sem, mert ezek érzelmek, és az érzelmek nem hallgatnak a logikus érvekre. Ezek a gyerekkorban rögzült hibás érzelmi gátak, én az AnaLog módszer segítségével oldom ezeket magamban és a klienseimben. Ugyanakkor az eltelt sok karácsony során megtanultam néhány dolgot, amelyek nekem segítenek elkerülni a karácsonyi stresszt. Az önszeretet számomra akkor működik, ha figyelek magamra és a másikra is. Azt csinálom, ami jó nekem, és ezt a jogot megadom a családomnak is. Nekem gyerekkoromban volt jó sok feszültség otthon a családban karácsonykor, de máig szép emlékként maradt meg bennem az anyukámmal való közös sütögetés. Szerencsére a lányomnak is sokat jelent a karácsonyi közös mézeskalács sütés, ezért erre mindig szakítunk időt. Nem azért, mert karácsonykor mézeskalácsot kell sütni, hanem mert mindketten élvezzük ezt a közös tevékenységet. Ugyanakkor sem magamra nem kényszerítek semmit, amit nem szívesen teszek, sem nekik nem kell tenniük semmit, amit nem szívesen tesznek. Ebben a keretben közösen ki tudtuk alakítani azokat a hagyományokat, amik nekünk sokat jelentenek, és tojunk arra, hogy mit kellene vagy épp nem kellene.
Bár korábban rettegtem a hibázástól, az AnaLog oldásaim hatására ma már teljesen oké hibázni nekem és másoknak is. Őszintén szólva nincs olyan karácsonyunk, amikor minden pont úgy sikerül, ahogyan terveztük, de ez mostanra teljesen rendben van. Néha a legnagyobb hibákból lesznek a legemlékezetesebb emlékek.
Korábban gyakran azzal nehezítettem meg a karácsonyi időszakot a magam és a családom számára, hogy nagyon kitaláltam, mi hogy legyen. Amihez aztán foggal körömmel ragaszkodtam. Az élet azonban sokkal kiszámíthatatlanabb ennél, ezért idővel lényegesen nagyobb rugalmasságra tettem szert. Jó, ha van egy-egy tervem, amit aztán kész vagyok el is engedni, ha úgy alakul. A szépség, meghittség annyi féle módon tud megmutatkozni. Ha elengedem az elvárásaimat, mindig fel tudom fedezni, hogy az életben éppen mennyi szépség és öröm tárul fel előttem.
Gyerekként az ünnepeknek nem sok jelentőségét láttam, karácsonykor voltak ajándékok, húsvétkor jöttek a locsolók, nagyjából ennyit érzékeltem az ünnepekből. A teljesen lelketlen, formális iskolai ünnepek szóra sem érdemesek, halálosan untam őket. Életem végéig hálás leszek a sorsnak, hogy a gyerekeim waldorf óvodába és iskolába jártak, ahol megtapasztaltam, hogyan lehet a lelket táplálni. Csodálatosan meghitt, szívet-lelket megérintő óvodai és iskolai ünnepek emlékeit, dalait, hagyományait őrzöm magamban. Mi lenne, ha ma megállnál egy pillanatra a hétköznapi pörgésben, feltennéd magadnak, akár a családodnak a kérdést, mitől tudna neked, nektek a lélekről is szólni ez a karácsony. Lehetsz itt is merész, és az illik/nem illik, szokás/nem szokás kötelmeit elengedve megkereshetitek a saját apró kis gesztusaitokat. Legyen az a karácsonyi zene hallgatása, a közös karácsonyi dekorálás, éneklés vagy séta, bármi, ami benneteket megérint.
Természetesen nem feltétlenül egyszerű régi, berögzült karácsonyi mintákat megváltoztatni, és jó, ha megengedőek tudunk lenni magunkkal és a szeretteinkkel. Ugyanakkor évről évre egy-egy lépést, változást, változtatást megtéve ki tudod alakítani magad körül a(z) (ön)szeretet terét, amiben te is és a családod is boldog és békés ünnepnapokat élhettek meg.

Amennyiben úgy érzed, szívesen dolgozol azon, hogy a karácsonyi készülődés valóban egy (ön)szeretettel teli időszak legyen, szeretettel várlak AnaLog konzultáción. 

Oros Andrea