Gyermekkorunktól kezdve számos pozitív élmény köthető az étkezéshez.
A biztonságot nyújtó édes anyatej, a jutalomként kapott csoki, a családi események alkalmával közösen elfogyasztott ebédek mind az evéshez kapcsolódó pozitív érzelmeket erősítik. Emiatt nem csoda, hogy sokan az ételben keresik az érzelmi feltöltődést.
Ha ez szokássá válik, kialakulhat az evési kényszer, ami egy hamis éhségérzet. Nem is vagyunk éhesek, mégis hirtelen fellobban a vágy, hogy valamilyen, lehetőleg kalóriadús ételt fogyasszunk. Az étel utáni sóvárgás annak a jele, hogy valami kimozdít a belső nyugalmunkból és zavar bennünket. Az elfogyasztott étel azonban csak átmeneti enyhülést hoz, a problémát ezzel nem oldjuk meg. Ráadásul az esetek egy részében újabb nehézséggel nézhetünk szembe, hiszen az apránként a bevitt felesleges kalóriák túlsúllyá állhatnak össze.

Mit tehetünk, ha ilyen helyzetbe kerülünk?

Zita is kényszeres evő volt. Mesélte, hogy amikor hazaér a munkából nem is éhes, nem is akar enni, de mindenképpen valamit falatoznia kell. Nem szeretne semmit sem fogyasztani, mert akkor hízik és az egészségére is rossz hatással lehet. Mégis ha arra gondol, hogy nem ehet, akkor nyugtalanná válik és nem képes másra figyelni. Úgy érzi, hogy valamit szeretne, de nem teheti. 

Ez a viselkedés egy belső kényszer, aminek az okát logikus úton lehetetlen megtalálni.
Az AnaLog konzultáció során elkezdtük a belső képeiben keresni, hogyan is került ebbe a helyzetbe. Hamar egy fiktív jelenetbe jutottunk. A belső képében egy 2-3 éves kislány volt, akinek az édesanyja beteg lett és hirtelen meghalt. Az édesapja úgy vélte, hogy nem tud a kislányról gondoskodni, emiatt nevelőszülőkre bízta, akik nem bántak vele szeretettel. A kislány egyszerre veszítette el az édesanyját és édesapját is, és ez nagyon mély fájdalmat, érzelmi űrt okozott számára. A fájdalma nem tudott kifejezésre jutni, szomorúságát nem volt kivel megosztania, de a további életét meghatározta.

Zita feldolgozta ezt a sérülést és a konzultáció után meglepetten mesélte el, hogy ez a 3 éves kislány az apai nagymamája volt. A családi történetekből tudja, hogy nagymamája árva volt, és rokonok nevelték fel. A nagymamáját ért érzelmi megrázkódtatás nem múlt el nyomtalanul. A trauma a nagymamánál egy érzelmi lenyomatot hozott létre, amit tudattalanul tovább adott az utódainak is. Zita nem tapasztalta meg azt, hogy milyen árvaként felnevelkedni, mégis ez az érzelmi lenyomat folyamatosan arra az űrre emlékeztette, amit a nagymamája érzékelt a szülei elvesztése után. Ezt az űrt próbálta étellel megszüntetni.
A konzultáció után Zita hamarosan visszajelezte, hogy megszűnt az evési kényszere.

Örökölt sérülések

Generációk hosszú sora szenvedett el valamilyen sérülést, amit tudattalanul átadtak az utódoknak. Az utánuk következő nemzedékek már nem is tudnak róla, ami a felmenőikkel történt, de a megélt fájdalmak okozta érzelmi lenyomatok tudattalanul irányítják az életüket. Nincs emlékük a traumáról, csak azt érzékelik, hogy valami nem jól működik az életükben, vagy valamilyen helyzetre fokozott érzékenységgel reagálnak.

Megfigyelheted ezeket a helyzeteket, és ha kész vagy változni, fel is dolgozhatod őket. Képessé válhatsz arra, hogy elengedd a tudattalanul irányító mintákat, megszabadulhatsz a fájdalomtól, és a szabadság és elfogadás útját választhatod.

Ha szeretnéd, hogy ezen az úton kisérjelek, sok szeretettel várlak.

Tamás Éva
AnaLog Módszer konzultáns