Új év hajnalán, amikor a pezsgő, virsli és petárda esőben egy kis csend keletkezik, talán te is megfogalmazod magadban, mi kaptál az elmúlt évtől és mit tervezel a következőben? E számvetésnek nem a pontos tartalom a lényege, talán sokkal fontosabb, hogy az elképzeléseid nagyobb részt valóra váltak vagy sem? Kialakul-e benned az elégedettség megnyugtató érzése?
Mindegy, hogy a lottó nyereményről vagy az mesebeli aranyhaltól kérhető 3 kívánságról, esetleg az újévi célokról beszélgetünk, a kívánságoknak van néhány nagyon fontos törvénye. Amilyen érzelmi állapotból indítod a kívánságodat, a beteljesülés során azt fogod megtapasztalni. Keleten ezt úgy mondják, hogy: „Amilyen a mag, olyan lesz a fa, ecetfáról nem lehet mangót szüretelni.”
Több kutatás is igazolja, hogy a lottónyertesek többsége néhány éven belül sokkal szegényebb lesz, mit a nyeremény előtt volt. Az aranyhal kapcsán ilyen kutatások nincsenek, a közmondások mégis adnak némi iránymutatást ebben a témában: „Ebül szerzett jószág, ebül vész el.” vagy „Ami könnyen jött, könnyen is megy.” Ez csak annyit jelent, hogy összefüggés van a kívánságokat övező érzelmi állapot és megvalósulása között. Nem szeretnék ünneprontó lenni, így az új év kezdetén, mégis van pár szempont, amit érdemes figyelembe venni, amikor kívánságokat, célokat, terveket fogalmazunk meg. A következőkben igyekszem összefoglalni a legfontosabb szempontokat.
Érdemes részletesen elképzelni, amit szeretnél, majd amikor készen vagy, a következő szűrőknek alávetni:
Nézzük szépen sorban, melyik miért fontos?
(ahogy erről már írtam)
Kérdezheted: „Hogyan tűzzek ki olyan célokat, melyek nem hiányoznak. Hiszen, ha már van az életemben az a valami, akkor nem lesz belőle cél, ha meg nincs akkor szeretném, hogy legyen.
Ahhoz, hogy ezt pontosabban lehessen érteni elmondok egy rövid történetet.
Az 1980-as évek táján Pál egy vidéki kis városban született, értelmiségi szülők gyerekekként. A 2 felnőtt és 2 gyerekből álló család házkörüli zöldség- és gyümölcstermeléssel próbálta kiegészíteni a felnőttek alacsony fizetését. (A gyerekek is azért dolgoztak hétvégén, mert úgy érzeték a családnak kevés pénze van.) A termést a közeli falvak szegényebb lakói is szívesen dézsmálták. Ezekkel az emberekkel Pali gyerekként igen gyakran került összetűzésbe. Igazságtalannak érzete, hogy ő és a családja sok-sok munkával termelnek epret, paradicsomot, paprikát, salátát … és a betakarítás előtti éjszaka mások szedik le a termést és fizetés nélkül magukkal viszik azt.
Paliból kitartó és szorgalmas felnőtt lett, aki hajlandó a céljaiért napi 12-16 órát is dolgozni.
Nem akart szegény lenni, mint az apja, ezért menedzser, majd vállalkozó lett belőle, aki cégeket épít, embereket dolgoztat:
Pl: Gabriella elmesélte, hogy szeretnék lefogyni! – Szóval most kövérnek tartod magad és elutasítod ezt az állapotot?
Mit szólsz a következő képhez? Örömmel edzek naponta 30 percet. Valóban tudod örömödet lelni a mozgásban? Melyik formájában? Megvan? Akkor fogj hozzá, fókuszálj arra, hogy mozogj és abban jól érzed magad. És hagyd abba a kilók és centik nézegetését! Ha nem tudod elengedni a kilók és a centik számolását, akkor egy külső elvárásnak szeretném megfelelni, ami valamikor régen fészkelte be magát az elmédbe. Azzal az elmédben lakó elvárassál érdemes valamit kezdeni, mert sokáig tud kínozni és a fogyás újtában is állhat.
Pontosan tudom, hogy egy kívánságot nem könnyű jól megfogalmazni.
Egy másik rövid példa:
- Egyiptomba szeretnék nyaralni 2 hetet.
- Ha ez nem történik meg, akkor szomorú leszel?
Mi van akkor, ha így fogalmazol? Nyáron 5-20 nap közötti időt szeretnék egy pihentető nyaralással eltölteni.
Fontos, hogy nem a szavakkal való bűvészkedés a lényeg hanem, hogy azt fogalmazd meg ami pl. a nyaralásban fontos számodra!
Értem én. Egyiptom a fontos úti cél számodra. Rendben, akkor is Egyiptomot választod, ha természeti katasztrófa, járvány vagy háború sújtja amikor éppen ott vagy? Szóval valóban Egyiptom fontos, vagy a pihentető nyaralás?
Sok éve volt egy kollégám – nevezzük őt Péternek - aki a következőképpen fogalmazta meg a saját célját: „Az összes mostani munkatársammal (akik akkor éppen körülvették) és családjaikkal élünk együtt egy lakóparkban…
Remélem jól látszik, hogy ebben a képben Péter az összes kollégája és annak a családja sorsába avatkozott bele ezzel az egyetlen mondattal, a megfogalmazott kép több mint 100 ember életébe avatkozott bele, figyelmen kívül hagyva az ő szabad akaratukat. Ugye nem kell bizonygatnom, hogy ez a kívánság miért nem teljesült?
Mit szólsz ehhez a megfogalmazáshoz? Olyan helyen élek, ahol a családok erős közösséget alkotnak, szívesen vállalok részt e közösség életében…
Vagy nézzük a más helyetti döntést az Egyiptomi nyaralással kapcsolatban.
A párommal 2 hetet töltünk Egyiptomban. Vajon a párod szívesen utazna oda? Akár igen, akár nem, a te célod beleavatkozik az ő sorsába.
Hogyan lehet beavatkozás nélküli kívánságot alkotni? Egyes szám első személyben: én pihentető nyaraláson veszek részt, ahol szívesen kapcsolódom a páromhoz, amennyiben arra lehetőség nyílik. Nem a megfogalmazás a lényeges, sokkal fontosabb az a belső kép, melyet a mondatok leírnak.
Sokan mondják, hogy időpontot kell adni a célok megvalósításához. Rendben adj hozzá, egy időpontot és abban a pillanatban egy sürgetés lesz rajtad úrra, hogy le fogsz róla maradni. Ha ezt szeretnéd tedd meg bátran. Nekem sok célom maradt el ilyen módon és sokan mesélték el ilyen irányú tapasztalataikat is. Tedd meg bátran, a te sorsodról te döntesz. Amit én javaslok az egy kicsit más.
Lényeges, hogy vedd észre, ha már történik veled a célod! Nem olyan könnyű mint gondolnád.
Gabi: Amikor már 3. hete minden reggel tudok tornázni 20 percet tudom, hogy jó úton járok, a fogadalmam éppen teljesül.
Pali: amikor van 1 vagy 2 évre elegendő megtakarított pénzem a bankban és van 1-2 db kiadott lakásom, vagy 1-3 db garázsom, tudom, hogy jó úton járok és megyek rajta tovább.
Péter: amikor örömét leli abban, hogy egy közösség ügyes-bajos dolgait intézi, előre lépett.
Természetesen a példák sarkosak kicsit, azt mégis megmutatják, hogy a hiányállapot hogyan van hatással a fogadalom megvalósulására.
Életed ismétlődő nehézségeinek megoldásához 2024-ben is használhatód az AnaLog Módszert.
Sebők Zsolt
mentor, konzultáns
sebokzsolt.hu
Az AnaLog Percek hírlevél ingyenes szolgáltatás, havi maximum 1-2 alkalommal küldjük el.
A feliratkozáshoz töltsd ki az alábbi űrlapot!