2025.
02. 12.

Boldog vagy?

A cikk szerzője

Loós Balázs

  • Alapító
Loós Balázs vagyok, az AnaLog Módszer megalkotója, valamint az AnaLog elme I. és AnaLog elme II. című könyvek szerzője. 2004 óta foglalkozom az emberi elme működésével, az érzelmek, és viselkedésminták tanulmányozásával, feldolgozásával, és változtatásával. Ezzel a módszerrel fel tudjuk térképezni,... Bővebben
Részlet az Analog elme II. című könyvből.

Az emberiség fejlődése néhány ezer éve új irányt vett. Megtanultunk gondolkodni, beszélni, emlékezni, és érzékelni a saját sérüléseinken kívül másokét is. Megtanultuk, hogy lehetséges változni úgy, hogy senkinek ne kelljen sérülni, és mindenki maga dönthet szabadon arról, hogy akar-e változni. Nem kényszerítheti senki kívülről. Ezeknek a különleges képességeknek a birtokában nagyon megváltoztunk. Mások lettünk, mint a többi élőlény. A többi élőlény számára a konfliktus az evolúciós kiválasztás eszköze, amelyben az erősebb, rátermettebb győz, örökíti a génjeit, a gyengébb pedig elbukik. Így fejlődik, így örökíti a génjeit minden élőlény. Egyet kivéve: az embert.

Az emberi típusú fejlődés jelentősen különbözik minden más élőlényétől. Mivel mi tudunk szavakkal kommunikálni, mi nem fizikai, hanem szellemi síkon harcolunk, nálunk nem az a cél, hogy az erősebb maradjon fenn. Az erősebb nem is tud. Legfeljebb az okosabb. Hiába vagy erősebb a másiknál, ha az okosabb nálad, és rábeszél hat-nyolc embert, hogy jól verjenek meg. Alul fogsz maradni. Az emberi gének örökítése nem így zajlik.

Az emberi gének örökítése párkapcsolatok segítségével zajlik. A párválasztás és a gyermekvállalás biztosítja az utódok születését, egyébként hasonlóan sok más élőlényhez. Amiben különbözünk, az az, hogy a mi életünk célja nem pusztán a túlélés, a fennmaradás vagy fajfenntartás. Azon már túl vagyunk. Itt mi vagyunk a legsikeresebbek. Ehhez kétség nem fér. Számunkra más a tét.

Mit ér a túlélés akkor, ha nem vagy boldog? Mire mész vele, ha születik gyermeked, aki annyit lát a világból, hogy szívás az élet, szenvedés veszi körbe lépten nyomon, veszekedés, vitatkozás, megoldatlan konfliktusok? Mire megy vele ő? A mi életünk célja nem a túlélés, hanem a konfliktusok megoldása. Ha ugyanabban a házban laksz egész életedben, ha változatlan formában ugyanúgy történik minden, akkor igaz, hogy a falak nem lesznek koszosak, igaz, hogy nem kell vízvezetéket javítanod, de halálra fogod magad unni, és az idő múlásával párhuzamosan egyre értelmetlenebbnek látod az egészet. Boldog nem attól leszel, ha mindig minden tökéletes, hanem attól, ha nem az, de te képes vagy azzá tenni. Ha a problémáidat, konfliktusaidat meg tudod oldani. Az élet célja a boldogság, és boldog akkor lehetsz, ha képes vagy megoldani a konfliktusaidat. Bárkivel. Bármelyik kapcsolatodban. Különösen abban az egyben, amelyik arra hivatott, hogy a génjeidet örökítse: a párkapcsolatodban.

Amiben különbözünk, az az, hogy mi szabadon dönthetünk. Szabadon dönthetünk arról, hogy kit választunk, vagy hogy egyáltalán választunk-e magunk mellé valakit párnak. Akarunk-e kapcsolatot, vagy élünk inkább egyedül, mert az egyszerűbb, könnyebb. Mégiscsak kisebb szívás, és idővel meg lehet szokni. Vagy pedig vagyunk-e olyan bátrak, hogy gyermekkori tapasztalataink ellenére vállaljuk a kockázatát annak, hogy belevágjunk abba, amit már a szüleinknek sem sikerült megoldani? Vagyunk-e olyan bátrak, hogy vállaljuk azt, hogy gyermekünk fog születni annak ellenére, amin gyermekkorunkban átmentünk?

Az ember életének a célja, hogy megtanuljon megoldani konfliktusokat. Bármilyen konfliktust. Anélkül, hogy közben bárki sérülne. Ez a sérülés nélküli változás feltétele és módja.

Szeretnéd tudni, hogy hogyan keletkeznek a tudattalan mintáid?

Hogy mi a különbség a generációs minták, a tudattalan minták, vagy a téves hitrendszerek között?

Itt a lehetőség arra, hogy megértsd azt, hogy hogyan működsz, hogy miért ilyen az életed, és változtass rajta, ha akarsz!

A könyvet ide kattintva rendelheted meg!

Ha problémát akarsz megoldani az életedben, változtatnod kell. Változtatni azon, ahogyan viselkedsz, ahogyan működsz.

Ezt megteheted, de ehhez ismerned kell a saját működésedet. Az ember működését.

Ha tetszett a cikk, oszd meg a barátaiddal:
Ha szeretnél értesülni, ha új cikket teszünk közzé, akkor...
A cikk szerzője

Loós Balázs

  • Alapító
Loós Balázs vagyok, az AnaLog Módszer megalkotója, valamint az AnaLog elme I. és AnaLog elme II. című könyvek szerzője. 2004 óta foglalkozom az emberi elme működésével, az érzelmek, és viselkedésminták tanulmányozásával, feldolgozásával, és változtatásával. Ezzel a módszerrel fel tudjuk térképezni,... Bővebben
Copyright © 2011 – 2025 | AnaLog Módszer - Loós Balázs - Minden jog fenntartva