A kommunikáció hiánya

Nem csak a párkapcsolatunkban, de minden emberi kapcsolatunkban alapvető problémát tud okozni a megfelelő kommunikáció hiánya.

A fejünk tele van gondolatokkal, a szívünk tele van érzésekkel és vágyakkal, de sokszor nem merjük kimondani és partnerünkkel megosztani. Nem merjük elmondani, ha valami tetszik vagy nem tetszik, sokszor visszafojtjuk a bennünk lévő érzéseket, gondolatokat, véleményeket; esetleg szégyelljük őket. Sőt! Sokszor még kérdezni sem merünk a másiktól, hogy Ő mit és hogyan szeretne vagy mit érez, mit gondol, mi a véleménye?
S ha nem kommunikálunk a másik féllel verbálisan, akkor a fejünkben elindul egy halom gondolatfolyam, fejben játsszuk le a beszélgetéseket, így a fizikai síkon már sokszor csak a másikkal szemben támasztott elvárások, duzzogások, sértettségek, hisztik, esetleg hirtelen dühkitörések jelennek meg, vagy egy csendes befelé fordulás, bezárkózás a gondolataink világába. Eluralkodhat rajtunk az érzés, hogy a másik nem ért meg, nem lehet vele megbeszélni semmit. Ennek következménye pedig a zsákutcába futó kapcsolataink.

Vajon miért nem merünk nyíltan, őszintén és tisztán kommunikálni?

Miért nem merjük a másiknak elmondani, hogy mit szeretnénk, mire vágyunk, mit érzünk vagy mit gondolunk? Mi gátol bennünket abban, hogy őszintén információt adjuk önmagunkról?
Miért nem merjük megkérdezni a másikat a benne lévő érzésekről és gondolatokról?
Mi van ezeknek a félelmeinknek a hátterében?

A kommunikációs nehézségekkel küzdő felnőtteknek szinte kivétel nélkül olyan szülei vannak, illetve voltak, akik velük sem beszélgettek normálisan gyerekkorukban.
Így gyermekként már megtanulták, hogy nem kíváncsiak rá, nem kérdezik meg a kívánságairól, a vágyairól, hogy Ő mit szeretne, ehelyett javarészt utasításokat kaptak, hogy „Ezt csináld! Így csináld! Oda menj! Ezt vedd fel! Ezt nem szabad! Mert én azt mondtam!” s így tovább.
Ha a gyerekként ki merte fejezni, hogy neki valami nem tetszik, esetleg másképpen szeretné, akkor nemleges választ vagy elutasítást kapott, durvább esetben pofon, elfenekelés vagy büntetés lett az eredménye az önkifejezésének. Így gyermekként elég korán megtanulta, hogy nem mondhat nemet, nem fejezheti a vágyait, mert annak negatív következménye lesz. Korán megtanulta, hogy nem kíváncsi arra a szülő, hogy mit szeretne, illetve a kéréseit elutasítják.
Nem ritka az sem, hogy bármilyen önkifejezésben megmutatta gyermekként önmagát, akár szóban, akár táncban, éneklésben és a szülő vagy bármilyen felnőtt, esetleg idősebb testvér kinevette és ez olyan blokkot okozott nála, hogy eltántorította attól, hogy a jövőben ki merje fejezni vagy meg merje mutatni önmagát, illetve a képességeit.

Ilyen és ehhez hasonló gyerekkori elakadásaink vezetnek oda, hogy később felnőttként nem merünk kérdezni a másiktól, nem merjük elmondani, kifejezni a bennünk lévő érzéseket, gondolatokat, vágyakat, mert mélyen félünk attól, hogy a másikat nem érdekli, vagy kinevet, vagy elutasít bennünket.

Mit tehetünk?

A gyerekkori sérüléseinket és traumáinkat, az elutasítástól való félelmeinket ki kell dolgoznunk ahhoz, hogy felnőtt, érett kommunikációt tudjunk folytatni a kapcsolatainkban, hogy bátran és tisztán merjünk kommunikálni a bennünk lévő érzésekről, vágyakról, gondolatokról. A partnerünk pedig csak a tőlünk kapott nyílt és őszinte információra tud reagálni. Ha mi nem félünk a válaszától, nem félünk attól, hogy nem ért egyet velünk vagy elutasítja a véleményünket, akkor már nem a gyerekkorból hozott, automatikusan működtetett félelmeink rángatják a kapcsolatunkat, hanem tudatosan tudunk kommunikálni és tudatos döntéseket tudunk hozni, többek között azzal összefüggésben is, hogy milyen irányba menjen tovább a kapcsolatunk.

Ha úgy érzed, hogy benned is vannak ilyen gyermekkori elakadások és félelmek, vagy ha nehézségeid vannak a párkapcsolatodban, szeretettel várlak egyéni konzultációimon.

Magyar Évi