Vajon miért?

Az allergia olyan tünetegyüttes, melynél a tünetek és a kiváltó okok között nem feltétlenül lehet közvetlen logikai ok-okozati kapcsolatot létrehozni. Vagyis nem magyarázható egyértelműen, hogy az adott anyag miért vált ki allergiás reakciót. Nem beszélve arról, hogy egy másik embernél miért nem váltja ki ugyanazt a reakciót? Egyszer kiváltja, egyszer pedig nem sőt, időnként elmúlik, majd váratlanul visszatér. Ezt nem könnyű a virágpor levegőben mérhető koncentrációjával magyarázni, igaz, cáfolni sem. Ki az, aki olyan eszközt tart magánál, amivel bármikor megmérheti a levegőben szálló virágpor koncentrációját?

Ennek ellenére a pollen allergiára viszonylag elfogadható magyarázat van, hiszen az áldozat láthatóan egy, vagy több jól körülhatárolható anyagra reagál. Az egyik „legnépszerűbb” allergén pollen a parlagfűé, de gyakorlatilag bármilyen növény pollenjére létezik allergiás reakció. A különféle növények virágporának koncentrációja hónapról hónapra változik az adott növény virágzásának idejétől függően, de a legtöbben nyáron, azon belül is augusztusban panaszkodnak a tünetekre. A parlagfűé is ekkor tetőzik általában. Szeptembertől aztán többnyire drasztikusan csökkennek a tünetek.

Egy másik szemszög

Én egy kicsit más szemszögből szoktam vizsgálni az allergiát és mindenféle testi tünetet. Nem keresek logikai magyarázatot, hanem abból a megállapításból indulok ki, hogy egy adott tünet a szokásos viselkedésünk megváltoztatására késztet. Akkor vagyunk hajlamosan ezt betegségnek tekinteni, ha a tünet túlságosan zavaróvá válik. Miatta a megszokott viselkedésünket annyira meg kell változtatnunk, hogy az a számunkra kellemetlen következményekkel jár. A tünet mindaddig megmarad, amíg az adott viselkedésmintát a személyiségünkbe nem integráljuk és a vele szembeni ellenállás megszűnik. Ekkor a tünet feleslegessé válik és elmúlik.

Ha ebből a szemszögből vizsgáljuk, akkor a tünet feladata az, hogy egy megoldatlan és így belső elutasítást kiváltó konfliktusra hívja fel a figyelmet.

Nemcsak akkor dugul be

Az, hogy valakinek könnyezik a szeme, bedugul, vagy éppen folyik az orra és nem kap rendesen levegőt, még nem feltétlenül allergiás reakció. Lehet, hogy egyszerűen bántja valami és ezért „sír”. A tünetek ugyanazok. Talán nem kap elég figyelmet, szeretetet, esetleg megbántották, vagy mindez egyszerre történik vele. Régebben a szénanátha létezett ugyan, de közel sem szenvedtek tőle annyian, mint manapság.

Változó idők, változó szokások

Aztán dédapáink idejében a világ elkezdett jelentősen átalakulni. Bevezették az iskola-kötelezettséget, a szülők pedig egész napjukat a munkahelyükön töltötték. Csak esténként és a hétvégéken voltak a családjukkal. Egy gyermeknek ősztől tavaszig nem feltétlenül tűnt fel, hogy a szülei nem foglalkoznak vele és hiányzik a figyelmük és gondoskodásuk. Amíg ő iskolában, addig anyuék munkában voltak.

A helyzetből konfliktus lesz

A helyzet akkor kezdett kritikussá válni, amikor elérkezett a nyári szünidő. Ilyenkor a gyermek már nem iskolában töltötte idejét. Ekkor fokozottan igényelte volna a gondoskodást, de erre a szülőknek nem volt idejük, hiszen ők dolgoztak. Nekik nem volt egész nyáron vakáció. Ilyenkor a gyerekeknek már jobban feltűnt, hogy nem kapják meg a figyelmet, amit szeretnének, de volt rá logikus magyarázat: anyu és apu dolgozik, nem tud veled lenni! A helyzet akkor vált problémássá, amikor a szülők is megkapták rendes évi szabadságukat és lett volna idejük a csemetékre is. Aki ilyenkor sem kapta meg az áhított figyelmet és szeretetet, annak szembe kellett azzal néznie, hogy se szeretet, se logikus magyarázat, csak a figyelem hiánya az, amivel szembesül. Egy gyermek számára ez nyilván konfliktus, ekkor kellett szembenézni a szomorú igazsággal, de ha nem nyafogott egész évben, vagy netán mégis, de hiába, akkor most miért tenné? Inkább visszafojtotta, ha egyáltalán tudatosult benne. Maradt a belső feszültség, ami sírásban törhetett volna a felszínre a sorozatos csalódások miatt, de azt is visszafojtotta.

Már csak egy lépés a tudattalan program

A családok többségénél a rendes évi szabadság általában nyár végére esik. Általában augusztusban kapják meg a szülők, ezért ez az az időszak, amikor a legtöbb gyermek szembesült a konfliktussal és nem tudott vele mit kezdeni, csak elfojtani. Ez pont az az időszak, amikor a mezei növények - például a parlagfű - is virágoznak. A gyermek allergiás lett, de nem a parlagfűre, hanem arra, hogy a szülei nem foglalkoznak vele. Mivel a parlagfű (és más virágok) pollenjének koncentrációja éppen ekkor a legmagasabb, az elme a két ingert tudattalanul összekötötte: „Amikor nem kapok elég figyelmet, akkor ezt a szagot/illatot érzem.” Majd pedig megfordította: „amikor ezt a szagot/illatot érzem, akkor nem kapok elég figyelmet.” (Ez a folyamat pontosan ugyanaz, mint ahogyan Pavlov kutyái megtanulták a nyálukat csorgatni.)

A tünet mindaddig megmarad, amíg az adott viselkedésmintát a személyiségünkbe nem integráljuk és a vele szembeni ellenállás megszűnik. Ekkor a tünet feleslegessé válik és elmúlik.

Az évek során felhalmozódó sok-sok keserűség és figyelem, valamint szeretet hiány végül előbb utóbb oda vezet, hogy ha gyermekkorában nem lett allergiás, akkor később telik be a pohár. Nem a pollennel, hanem a szeretet és figyelem hiánnyal kapcsolatban, de addigra a „kutya nyála már csorog, ha cseng a csengő”. Amikor betelik a pohár, akkor allergiás lesz arra a pollenre, amelyikhez a jelenséget az elméje rögzítette. Innentől több konfliktusra már nincs szüksége, bőven elegendő az is, ha az adott pollen a levegőbe kerül és máris aktiválódnak a tünetek. Hirtelen „sírhatnékja” támad minden látható ok nélkül.

A tünet szerepe nem más, mint, hogy felhívja a figyelmét arra, hogy az életében még mindig jelen van a megoldatlan konfliktus: se figyelem, se szeretet és ő semmit nem tesz, csak szótlanul tűri! Még meddig?

Ahhoz, hogy a tünet elmúljon ezt a mintát kell feldolgozni a mögöttes érzelemmel együtt.

2014. május 14.

Loós Balázs